Arcania: A Gothic Tale: Nézd meg mozgás közben

2009. június 05.
3.7941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Gothic sorozat negyedik epizódját köszönthetjük tulajdonképpen az Arcania: A Gothic Tale cím mögött, ez azonban a franchise fanatikusainak nyilván nem újdonság.
 

Igaz, hogy a projekt fejlesztői már mások, az előzetes képek alapján mégis úgy tűnt, ők is tudják hozni a sorozat megszokott hangulatát. Az Arcania esetében az E3 expó most hatalmas mérföldkövet hozott el, hiszen itt mutatkozott meg először mozgásban az alkotás, amely számunkra két velős gameplay videó képében nyilvánul meg.

In-game felvételeket látni egy alkotásról mindig sorsfordító pillanat, az A Gothic Tale esetében is az, hiszen a hangulatát, amiért annyian szerették, már most érezni lehet. Hogy első ránézésre hozza-e a szintet a játék, avagy sem, annak a megítélését rátok bíznám, mindenesetre ha ez nem jött be, ne feledjük, hogy a Gothic trilógia eredeti alkotóitól is érkezik idén egy szerepjáték, Risen néven. Erről sajnos nem, de a Gothic 4-ről már most megtekintheted az első gameplay jeleneteket, véleményed pedig ne titkold el előlünk, hozzászólás formájában bátran oszd meg velünk.

#tv#

#tv2#
2 hozzászólás

Larreka

16 éve, 7 hónapja és 10 napja

Remélem a kész játékban a füst nem lesz megdermedve a fáklyák fölött röhögő smiley(lásd első videó), a falevelek viszont szépen mozognak. Ami viszont kicsit zavaró az a bokrok, fák "elpárolgása" ahogy közelít a képernyő feléjük. Előbb a levelek tűnnek el, majd a csupasz ágak, erre nyilván szükség van, hogy lássuk hősünket az erdőben is, de szerintem túl hamar következik be és többet ront a hangulaton/látványon mint ha nem látnánk az emberünket egy kis időre. Egyébként így van megoldva a Risen-ben is.
Ettől függetlenül jelenjen már meg! röhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 4 hónapja és 18 napja

nekem tetszik csak birja a gépem nyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2009
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja