A bejelentés alapján pedig szerencsére már nem kell túl sokat várni arra, hogy kezeink közé kaparintsuk a program végleges verzióját, hiszen aranylemezre égették az illetékesek, ezt követően pedig megindul a sokszorosítás, így alig két hét múlva már a boltok polcain köszönthetjük a Serious Sam HD: The First Encounter-t, amely könnyeket csal szemünkbe a régi idők emlékére.
Az igazi "fuss és lőj" játékmenet ugyanis az elmúlt néhány évben rettenetesen háttérbe szorult, már-már ijesztően lecsökkent az ilyen formulát használó alkotások felhozatala, persze próbálkozók akadtak, és akadnak még ma is (Painkiller: Resurrection), de a többség vagy csak egy névre alapoz, vagy leragad a múltban, így a végeredmények általában mindig szinten alulira sikerednek. Az új generációs Serious Engine 3-at használó Serious Sam HD azonban nem ilyen lesz, hiszen úgy támasztja fel poraiból a sorozatot, hogy mellé minőséget is produkál.
Nem csak kinézetben, hanem klasszikus játékmenetében is megfigyelhető lesz ez a szinten felüliség, mindehhez csatlakozik több mint 12 pálya, enyhén ős-egyiptomi témakörben, valamint többjátékos móka is, ennyi pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a legújabb Serious Sammel jól érezzük magunkat, akárcsak a régi szép időkben. A játék pedig - aranylemezre kerülésének köszönhetően -, hamarosan érkezik, Xbox 360 konzollal és PC-vel rendelkezők előnyben. Várjuk!