Aranylemezen a Dark Souls

2011. szeptember 23.
1.9021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Végre valahára aranylemezre került a From Software fejlesztésében készülő Dark Souls című akció-szerepjáték, mely információt nem más, mint a kiadó szerepében díszelgő Namco Bandai osztott meg a nagyvilággal.
 

A bearanyozódás tulajdonképpen nem jelent mást, minthogy a stúdió végzett a fejlesztési munkálatokkal, a már kész programot pedig egy master lemezen elküldték a kiadónak és a sokszorosítónak. Magyarul immáron semmi sem választhat el minket attól, hogy a korábban kijelölt időpontban megjelenhessen a Dark Souls.

Hogy mi is volt pontosan ez a korábban kijelölt dátum? Nos, a legutóbbi sajtóközlemény szerint október 7-e. Ez a datálás Európára érvényes - a tengerentúlon három nappal korábban kapják a fanatikusok -, méghozzá Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra. Más platformokra várhatóan nem jelenik meg a Dark Souls, ugyanakkor a standard verziók mellett egy vaskos gyűjtői kiadás is érkezik hozzá, amely egy művészeti könyv mellett a játék zenéit, valamint néhány "így készült" videofelvételt is tartalmazni fog.
Dark Souls című akció-szerepjáték, mely információt nem más, mint a kiadó szerepében díszelgő Namco Bandai osztott meg a nagyvilággal.'>
4 hozzászólás

marco

14 éve, 11 hónapja és 6 napja

Maniac írta:
Nem mellesleg direkt ezért le is írtam a hírben szépen... kacsintó smiley
Télleg. röhögő smiley

Bár szerintem magát a fogalmat nem értette...

válasz erre

Maniac

14 éve, 11 hónapja és 6 napja

marco írta:
Azt jelenti, hogy gyártásba került a játék. Ez a megjelenés előtti utolsó stádium, innen nincs visszaút, hamarosan jön!mosolygó smiley
Nem mellesleg direkt ezért le is írtam a hírben szépen... kacsintó smiley

válasz erre

marco

14 éve, 11 hónapja és 6 napja

Vendég írta:
Mi az az aranylemezre kerülés?
Azt jelenti, hogy gyártásba került a játék. Ez a megjelenés előtti utolsó stádium, innen nincs visszaút, hamarosan jön!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 11 hónapja és 6 napja

Mi az az aranylemezre kerülés?

válasz erre
Dark Souls
14.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaBotyi profilja