Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Mojo Bones fejlesztői bejelentették, hogy bár közel egy teljes évükbe telt elkészíteni a portot, ellenben már a konzolos tábornak sem kell sokáig várnia arra, hogy lecsaphassanak Impact Winter című különleges túlélőjátékukra. A csapat szerint ugyanis az alkotás a tervek szerint április 5-én roboghat majd be PS4-re és Xbox One-ra is, méghozzá a Bandai Namco fejlesztésében, vagyis alig két hét és konzolon is megtapasztalhatjuk a poszt-apokaliptikus kalandokat.
Aki most hall először róla, az Impact Winterben egy Jacob Soloman nevű embert alakítunk, aki egy csapat vezetőjeként megpróbál mindent elkövetni a túlélés érdekében, miután a Földet eltalálta egy aszteroida, és örök telet zúdított bolygónkra.
muki
8 éve, 2 hónapja és 2 heteJó munkához idő kell. Kíváncsian fogom rávetni magam. 🙂
fighterlaci
8 éve, 2 hónapja és 2 heteSzép csendben elkészítgették. 🙂
golem
8 éve, 2 hónapja és 2 heteMondjuk ez nem volt valami nagy eresztés mit ne mondjak… Igen olcsón kell kijönniük vele, ha szeretnének eladni is.
tommy
8 éve, 2 hónapja és 2 heteMondjuk picit csiszolhattak volna a grafikán ha már nekiálltak a portnak.
vape
8 éve, 2 hónapja és 2 heteCsak egy kérdés: minek? 😄
warriorautobot
8 éve, 2 hónapja és 2 heteNem siették el a portot. 😄