Április elején debütálhat a OnePlus 3

2016. március 26.
1.9581
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A OnePlus első készülékével rögtön óriási hírnevet szerzett magának, mely együtt járt azzal, hogy a második generációtól nagyon sokat várt a közönség, ezt pedig nem tudták teljes mértékben teljesíteni.
 

Ettől függetlenül a OnePlus Two egy remek ár/érték arányú készülék, hamarosan pedig még jobb lehet ez az arány, hiszen érkezik a következő generáció. Piaci hírek szerint pontosan április 7-én mutatják majd be az új modellt, mely a belső terén igazodik az elvárásokhoz, merészet azonban nem húz.

Egy AnTuTu Benchmark szerint az 5,5 hüvelykes Full HD kijelző alatt 4GB RAM, 32GB belső tárhely és egy Snapdragon 820-as chipkészlet bújik majd meg. A kijelző terén tehát nem ugranak feljebb, de ezzel az árat ismét alacsonyan tudják majd tartani. A külső kapcsán még érkezhetnek meglepetések, valamint az előd apróbb hibáival sem nagyon kell majd számolni.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

10 éve, 13 napja

Tetszetős belűről, de a külső az nem tetszik.

válasz erre

totyak

10 éve, 13 napja

Nem nagyon követem mostanában a telefonok érkezését. Látom, hogy belül nem rossz, de ezenkívül nem tudom megéri e ilyet venni, még az árát sem ismerjük.

válasz erre

kpal

10 éve, 13 napja

Van komoly ellen fele a Samsungnak és Szifonnak mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások