Ez azért nem is lenne megvalósítható, mert a szoftverháttér nem tudná követni a kettős hardverfejlesztési irányt, így 2006-ban megkezdődik az áttérés, és 2007 végére már minden modell Intel központi egységre épül majd.
A változás hozadéka, hogy bár jelenleg a Mac gépeken telepíthető az OS 8 és OS 9 operációs rendszer is, illetve az OS X operációs rendszert támogatók képesek egy „Classic” ablakban a korábbi környezetre írt szoftvereket futtatni, ez a lehetőség az Intel hardver más felépítése miatt meg fog szűnni. Az Apple elnökhelyettese, Phil Schiller szerint már most is egyre kevésbé támogatják ezt a lehetőséget az OS X-ben, mely majd „PC-s” változatban is megjelenik, és tudomásuk szerint igen kevés felhasználó él ezzel a lehetőséggel, így ez nem okoz majd különösebb gondot. Mindenesetre érdekes, hogy míg a mai Mac gépeken Windows környezetet tartalmazó szimulátor található, 2007-re talán éppen Mac szimulátort kell majd beépíteni, ha valaki ragaszkodik öregecske, de megszokott, bevált szoftvereihez.