Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hétfőn indul útjára az Apple idei fejlesztői konferenciája, a WWDC 2016, melyen főként a szoftverek és az új fejlesztői eszközök kapják a főszerepet, ugyanakkor néhány érdekes hardverre is számíthatunk. Ez elsőre úgy tűnik, hogy az Apple napja lesz, ugyanakkor a Microsoft egy kis csavart visz a dologba, hiszen aznap ők is rendezvényt tartanak. Kifejezetten egy Apple WWDC afterparty-ra invitálják az Apple felhasználókat, ahol a legfrissebb szoftveres fejlesztések kapják majd a hangsúlyt.
A redmondiak ugyanis szoftveres téren egészen jól állnak az okostelefonok és tabletek piacán, nem úgy, mint a hardverek esetében. A rendezvény néhány sarokra lesz az Apple bemutatójától, természetesen a fő esemény után, a legnagyobb felhajtást pedig vélhetően a multiplatformos fejlesztést segítő Xamarin kapja, melyet néhány hónapja vásárolt meg a vállalat.
Segítségével az iOS-re készített applikációkat akár Windows-ra is át lehetne ültetni, illetve más platformok között is lehetséges az átjárás. Persze a végső cél a Xamarin köré épülő fizetős szolgáltatások reklámozása lenne, de hátha kapunk néhány új szoftvert is.
kpal
9 éve, 7 hónapja és 1 heteJó volna win telók jobban beindulnának.
vape
9 éve, 7 hónapja és 1 heteNa megint mit kamuzik vajon MS, milyen ultramodern cuccal jönnek ki? Aztán meg a nagy semmi… 😖
marco
9 éve, 7 hónapja és 1 heteEnnek nem sok esélye van. Minden lehetőséget elszalasztottak, amit dobott eléjük az élet.
venoman
9 éve, 7 hónapja és 1 heteEddig sem ragyogtak ebben de megtörténhet az áttörés. 🙂
kpal
9 éve, 7 hónapja és 1 heteKíváncsi leszek a jövőévre tervezett komoly telefonjaik megvalósulnak-e. Nagyon szerettem ezt a rendszert ,nem akarnám köddé váljon.
totyak
9 éve, 7 hónapja és 1 heteÉn meg már azt hittem a micro trollkodik és el akarja happolni az embereket az alma showjáról 😄
rdave
9 éve, 7 hónapja és 1 heteEl van átkozva az a gyártósor. 😄 Nokia jól tudta ezt. 😄
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 1 heteÉrdekesen hangzik… majd csak kisül belőle valami jó… vagy totálisan visszafele sül el. 😄