Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hivatalosan is meghaladta az egymillió tárolt alkalmazást az android alapú telefonok alkalmazás-központja, a Google Play. Ezzel riválisa, az eddigi "csúcsragadozó" elé került, az Apple App Store-ján ugyanis "mindössze" 900 ezer mobilos applikáció található. A Google Play nagy teljesítménye különösen annak fényében megsüvegelendő, hogy a "mobilos app-láz" elindítóját, a szóban forgó piaci szegmens első résztvevőjét múlta felül.
De múlnak az idők és a trendek is változnak, a Google üzleti modellje pedig igen eredményesnek és hatékonynak mutatkozik. A trónt nemrég átvevő virtuális áruház márt több mint 50 milliárd darab letöltést ért el összesen.
Az alapvetően forradalmiságban, nyílt forráskódokban és üde ideákban gondolkozó Google online áruháza mellett érdemes pár pillantást vetni a másik félre is. Az Apple-t szokás sznob-, csúcs- és luxuscikkek gyártójának is titulálni, az mindenesetre írott tény, hogy az Apple-féle, applikációkat árusító virtuális boltban 2011 májusáig az alkalmazások 37%-a volt ingyenes, a maradék, tehát gyakorlatilag a programok kétharmada viszont fizetős volt.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAndroid nagyon megy.
willthawheel
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEz nem meglepő, aki okosabb, nem fizet tripla annyit iOS-ért…🙂
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMilyen szerencse ; hogy te mindig az első kommentelő vagy.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteIgen, nekem szerencse, de hogy jön ez a témához? Mellesleg nézd vissza a híreket és láthatod, hogy nem vagyok mindig első. És, ha problémád van ezzel, ne siránkozz, gyorsulj fel, akkor te leszel az első kommentelő!
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 3 hetenekem is ez jutott eszembe 😄
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNem bántásként írtam .
kanokanor
12 éve, 5 hónapja és 3 heteahogy látom a goggle elég sok mindenhez ért, egyedül csak a youtubehoz nem….
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 hetePedig úgy hangzott.
De ez esetben elnézésedet kérem.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAki okos, egyikért se fizet… 😄
Bár igazából androidos cuccokat is lehet jó drágán venni.
willthawheel
12 éve, 5 hónapja és 3 heteDe sokkal ritkább 😄 Apple-éknél mindenért perkálsz. 😄
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteJó, hát androidos minden árban találhatsz. 😄 Apple kínálat nem olyan színes, meg persze a névért is fizetni kell.
De én elkerültem mindkettőt és tartom eme szokásomhoz magam… 😄
bennyray
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMindemellett egy iOS-re írt programon a fejlesztő még mindig többet kaszál, mint egy Androidra írt. Elég ha csak a kalózkodásra gondolni, de ez is velejárója a „nyílt forráskódokban és üde ideákban gondolkozó Google platformnak”…
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 hetePersze, hogy több pénz van az iOS-ben, de android egyre inkább népszerűbb, ezért is előzte meg.