Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Warner után egyre többen azt fontogatják, hogy kihátráljanak a HD DVD mögül, újabban az egyik legnagyobb felnőtt-tartalmakat forgalmazó stúdió jelentette be, hogy a közeljövőben átállnak a Blu-rayre. A láncreakció beindult, egyre több tartalomszolgáltató és hardvergyártó kezdi végérvényesen leírni a HD DVD-t. Múlt héten nem kis meglepetést okozott a Warner Bros bejelentése, miszerint a jövőben csakis Blu-ray lemezeken hozzák forgalomba a legújabb produkciókat, röviddel ezután pedig fény derült arra, hogy a Paramount is azt fontolgatja, hogy erre a formátumra váltson.
Sőt további húsz cég támogatását is elveszítheti a HD DVD mögött álló érdekcsoport. A CES-sel egy időben megrendezésre kerülő AEE erotikus expón azonban az egyik legnagyobb pornóstúdió, a Digital Playground képviselői is kijelentették, hogy nem kívánnak tovább kitartani a HD DVD mellett, feltehetőleg 2008 végéig teljesen átállnak a győztesnek kikiáltott formátumra. A cég alapítója elmondta, az eladási statisztikák is jól mutatják, hogy jóval kevesebb film fogy HD DVD-n, mint Blu-rayen, ezért nem látják értelmét a további támogatásnak.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteHa már nekik sem megfelelő a HD DVD, ott már váltani kell xD
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteNem elég a felbontás, itt az nagyon lényeges. 😄
marduk
12 éve, 5 hónapja és 2 heteIgaz, mert minden apró részlet fontos. 😄
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteEzt muszáj vagyok támogatni, a legapróbb részlet is fontos lehet 😄