Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb legendás videojáték jelenik meg a közeljövőben az Androidos készülékekre, Eric Chahi ugyanis bejelentette, hogy kétség kívül kultikus 1991-ben megjelent Another World című videojátékát erre a rendszerre is elkészíti a jövőben. A tavalyi esztendő szeptemberében, a 20 éves évforduló örömére már kaptunk egy átiratot a klasszikus játék alapján, méghozzá iOS rendszerekre, ahol akkora sikert aratott a cím, hogy Eric már abban az időben elhatározta, mindenképpen elkészíti az Androidos verziókat is.
Erre pedig a tervek szerint már nem is kell sokat várnunk, hiszen bár a készítő nem árult el semmiféle konkrétumot azzal kapcsolatban, hogy mikor kerülhet fel a játék az Android Marketplace kínálatába, de várhatóan még valamikor az év elején.
A bejelentés szerint számtalan nehézségi beállítással, személyre szabható irányítással, valamint Open Feint támogatással érkezik ez az átirat, amiről bővebb információink valóban nincsenek, így várjunk türelemmel arra, hogy egy újabb legenda váljék elérhetővé Androidra is.
babem
14 éve, 16 órája és 8 perceel se hiszem hogy nem felejtették el
shade
14 éve, 16 órája és 52 másodperceÓ yea! Remélem ZTE Bladen müxik majd.
vendeg
14 éve, 15 órája és 14 perceA legnagyobb kedvencem volt Amigán!🙂 Ó a régi szép idők…🙂