Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok nagyon sok feladatot át tudnak venni bizonyos tárgyaktól, melyet főként a szoftveres megoldásnak köszönhetnek, hiszen a hardverek terén igen széles a kínálat. Manapság az okosórák szolgáltatják az egyik legfelkapottabb témát, eredeti funkciójukból adódóan pedig szinte mindig kéznél vannak. Ha ezt párosítjuk a lehetséges tömérdek funkcióval, akkor egy igazán hasznos kiegészítőt kapunk. A gyártók egyelőre úgy tűnik, hogy az egészséges élet vonalát erősítik, ám sokak szerint vannak sokkal hasznosabb funkciók is, melyeket fejleszteni kéne.
Egy fejlesztő, akit Doug Gregory-nak hívnak igen hasznos funkciókat ért el egy Samsung Gear Live okosóra és egy HTC One (M8) okostelefon segítségével. Ő ugyanis a garázsajtót is az okosóra segítségével nyitotta ki, valamint az otthoni világítást is hangutasítással kapcsolta fel, az fényerősséget pedig az órán állította. Természetesen egy root-olt órát használt, de a lehetőségeket remekül példázta, így pedig sokan valódi értelmeket láthatnak meg az okosórák piacában.
totyak
11 éve, 6 hónapja és 2 heteVégén már tényleg lehet majd Kitt-et hívni vele 😄
kpal
11 éve, 6 hónapja és 2 heteMire hazaérek kész vacsi várjon 😄 XD
rdave
11 éve, 6 hónapja és 2 heteNa, így már-már van értelme. Telefont kezelni óra segítségével ritkán fogsz, de ha sok otthoni eszközt lehet irányítani, akkor már jobb. A telefon majdnem mindig nálad van, maximum otthon teszi le az ember valahová. Óra otthon is veled van, mindig kéznél (höhö 😄).
nabuka
11 éve, 6 hónapja és 2 heteCsak azt felejtették el írni, hogy ehhez otthonautomatizálási eszközök kellenek, aminek csak a fő egysége 30-40 ezer forint. Plusz mellé a kapcsolók, esetleg zárak.
1000feri
11 éve, 6 hónapja és 2 heteNem is rossz 😄😄