A WIP felmérésben 15 ország vesz részt, Magyarország három éve. Dessewffy Tibor, a WIP projektvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a korábbi évekkel ellentétben az internet használóinak többsége idén már nemcsak a munkahelyen vagy az iskolában használja a világhálót. Az internetezés helyszíneként otthonukat is megjelölők aránya az összes internetezőn belül ma már eléri a 41 százalékot, ami a teljes 14 éves és idősebb lakosságon belül 10,3 százalék. Ezzel az otthon az első helyre került az internetezés lehetséges helyszíneinek rangsorában.
Az internethasználók a leggyakrabban e-mail-ezésre és munkával és tanulással kapcsolatos információk keresésére, illetve szórakozásra, ügyintézésre használják az internetet. A netezők harmada legalább heti gyakorisággal internetezik ilyen célból – derült ki a felmérésből. On-line vásárlásra legalább heti vagy havi rendszerességgel 11 százalék használja az internetet, ami jelentős növekedés a tavalyi 2 százalékhoz képest.
A WIP felmérte az is, miért nem használják sokan az internetet: az idei válaszok alapján ennek legfőbb oka a motiváció hiánya. A nem használók 36 százaléka azt nyilatkozta, hogy azért nem internetezik, mert nincs rá szüksége. Továbbra is fontos gát a számítógép hiánya, amit a megkérdezettek 30 százaléka jelölt meg.
A felmérés szerint az idén is előkelő helyen található az anyagi okokra hivatkozás. Tavaly a megkérdezettek 21 százaléka, az idén pedig 18 százaléka mondta azt, hogy azért nem internetezik, mert túl drága. A tudásbeli hiányosságok is fontosak, a nem netezők 17 százaléka említette, hogy azért nem használja a világhálót, mert nincs ehhez megfelelő tudása.
Dessewffy Tibor érdekességként megemlítette, hogy a technológiai félelem, vagyis az újtól való félelem Magyarországon sokkal alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban.
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteMa meg már égő ha nincs netje valakinek. 😄
aidonassassin
14 éve, 1 hónapja és 1 heteMég a nagymamák és nagyapók is neteznek már 😄
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteJa, multkor is bejött egy tata az mf-be fél órára aztán tök jól tolta. 😄 Igaz, hogy minden betűt 1 percig keresett, de azér komoly. 😄