Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután a Yager csapatától elvették a Dead Island 2 fejlesztését, ezáltal a stúdió munka nélkül maradt, de a vezetés úgy határozott, hogy nem adja fel, inkább belecsap valami újdonságba, ami All Walls Must Fall címmel egy igazi különlegességnek ígérkezik. A játék a távoli jövőbe, 2089-be repít el minket, egy olyan alternatív futurizmusba, amely arra épül, hogy a Hidegháború nem ért véget, és a berlini fal sem omlott le soha, de ahogyan arra az alkotás címe is utal: minden falnak le kell dőlnie egyszer.
Ezért küzdünk majd a játékban, amely egy izometrikus akciózásnak ígérkezik, méghozzá valós idejű, ámde leszüneteltethető harcokkal, taktikus megközelítéssel, kissé a Shadowrun sajátosságaira emlékeztető megoldásokkal és elragadó, noir stílusú grafikával.
Az All Walls Must Fall a kezdőlökést egyébiránt a Kickstarteren szeretné összeszedni – méghozzá 15 ezer eurót, aminek a fele már meg is van -, és bár a megjelenés még ismeretlen, ellenben a zárt béta idén májusban indulhat PC-n, Mac-en és Linux-on.
direktor
8 éve, 9 hónapja és 4 heteHát ez eddig elég szar. 😖
totyak
8 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem nagyon nem tetszik, szóval gondolkodnom sem kell rajta, hogy játszanom kellene vele.
És alfa teszt lesz májusban, nem béta, bár tök lényegtelen.