Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megint nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e, vagy inkább nevessünk, hiszen újabb érdekes történet látott napvilágot a tengerentúlon. A helyszín ezúttal a napsütötte Florida, azon belül Spring Hill, ahol egy fiatalember annyira vágyott egy kis hűsítő után, hogy képes volt saját anyját meglopni. A fiatal bűnözőt a rendőrség lopással és lopott árú értékesítésével vádolja, hiszen hősünk lenyúlta édesanyja hőn szeretett Wii-jét, pusztán azért, hogy az árából alkoholt és cigarettát tudjon venni a helyi vegyesboltban.
Christopher Bayko olyannyira vágyott az alkoholmámorra és a nikotin okozta élvezetekre, hogy múlt hónapban egyszerűen elemelte anyja mozgásérzékelős konzolját, majd a helyi zálogházban pénzre váltotta a masinát. Mikor anyja megkérdezte, hol van hőn szeretett Wii-je, a fiú azt állította, hogy egy barátjának adta kölcsön. Hősünk talán meg is úszta volna a lebukást, ha lett volna annyi esze, hogy az eladásról szóló blokkot nem hagyja az asztalon. Anyja azonban rákakadt a számlára, és azonnal a rendőrségre telefonált, úgy, mint ahogy a szerető szülők szoktak. A legrosszabb az egészben, hogy a fiatalember mindössze 56 dollárt kapott az egyébként jóval drágább Wii-ért.
marco
16 éve, 2 hete és 4 órájaIdióta.😄
tibit
16 éve, 2 hete és 4 órájaNincs jobb mint ilyen hülyékről olvasni!😛
dorcika
16 éve, 2 hete és 3 órájaKész má…😄
marduk
16 éve, 1 hete és 6 napjaLoller
horiahun
16 éve, 1 hete és 6 napja😄 olyan okosak az amcsik… Legtöbbször róluk szól illyen hír😛
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 napjaÉn sosem cseréltem volna le anyám Wii-jét káros szenvedélyre, inkább büszke lennék hogy anyu Wii-t vesz magának és játszik xD Betegek ezek az amcsik 😄