Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve-ra sokan haragszanak a Half-Life: Episode Three folyamatos tologatása miatt, ám ennek ellenére azok közé a csapatok közé tartoznak, akik ebben a mostani, megváltozott környezetben is megpróbálják életben tartani a PC-s piacot. Ebben nagy segítségükre van az utóbbi évtized egyik legnagyobb találmánya, mások szerint pokolból kiemelkedett ivadéka, a Steam. A brigád világéletében azok közé tartozott, akik maximálisan támogatták a rajongói fejlesztéseket, játékaikhoz készülő modokat, sőt, a tehetségesebb egyéneknek munkaszerződést is kínáltak a cégen belül. Ezt az utat járta be a Black Cat Games is, aki az Unreal Tournament 2004-hez készült Alien Swarmmal hívta fel magára két évvel ezelőtt a Valve vezéreinek figyelmét.
A beolvasztott fejlesztők azóta a Left 4 Deadek és a Portal 2 munkálataiban vettek/vesznek részt, ám nem feledkeztek el arról a termékről, amely meghozta számukra az ismertséget. Elkészítették az Alien Swarm Source engine-re upgrade-elt változatát, amelyet a kiadó teljesen ingyen, július 19-től tesz elérhetővé a játékosvilág számára. Stílusában a Shadowgrounds és az Alien Breed alkotásokra hajaz, azaz top-down kameranézetben kell irtanunk a gonosz idegenek végeláthatatlan hullámait. A megújult Alien Swarm természetesen tartalmazza a manapság rettentően kedvelt (4 fős) kooperatív mókázást is, ami mellett számíthatunk még achievmentekre, Steam Cloudra, statisztikákra és VAC-ra a csalók ellen. Tehát július 19-től, itt.
skyman
15 éve, 6 hónapja és 4 napjahuuh, ez marha jó:d
marduk
15 éve, 6 hónapja és 3 napjaErre kíváncsi leszek. 😄