Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes változásokra hívta fel a figyelmünket a japán játékszoftverek eladási adatait közlő Media Create, akik bejelentették, hogy rengeteg rajongót veszített anyaországában a Gran Turismo-sorozat. Hogy kijelentésüket számokkal is alátámasszák, nyilvánosságra hoztak pár adatot, így kiderült, hogy míg a Gran Turismo 6 esetében annak idején a japán boltokba kiszállított kezdőkészlet 56 százaléka elfogyott, addig a Gran Turismo Sport esetében ez 66 százalék volt, ami növekedést jelezhetne, csakhogy a kezdőkészletek alaposan eltértek egymástól.
Míg ugyanis a hatodik részből korábban több mint 200 ezer ment el, addig a Gran Turismo Sport-ból már csak 150 ezer. Ez persze még mindig derekas mennyiség, ellenben érezhető a csökkenés, amit az előrendelői adatok is alátámasztanak, lévén míg a GT6-ra annak idején több mint 116 ezren fizettek elő, addig a Gran Turismo Sport már csak 92 ezer előrendelőt tudott toborozni magának.
direktor
8 éve, 2 hónapja és 2 heteEljárt felette az idő…?
totyak
8 éve, 2 hónapja és 2 heteNem feltétlenül jelent ez semmi komolyat. Lehet, hogy a közelmúltban több olyan játék is kijött Japánban, amire nagyobb volt a kereslet és ott költötték el a pénzüket a játékosok, így a GT-re most kevesebb embernek futotta. Majd a következő fizuból megveszik.
golem
8 éve, 2 hónapja és 2 heteMajd beindul. Most dömping van.
quentaro
8 éve, 2 hónapja és 2 heteHát, bocs hogy be(le)szólok… De a hír kb. úgy hangzik, hogy a Briteknél és a Japánoknál is első helyen nyitott a GT SPORT, megelőzve olyan multi címeket, mint pl. a FIFA.
Továbbá van még olyan hír is, hogy ezzel összességében – és időarányosan jobban fogy, mint anno a GT6.
Hogy ebből hogy sikerült a fenti következtetést összematekozni, azt nem tudom, dobnál egy forrást? (Link.)
Én nem szeretnék hivatkozni, mert főleg más magyar oldalakra mutatna, az meg pofátlanság. 🙂
maniac
8 éve, 2 hónapja és 2 heteCsak egészen nyugodtan! 🙂 Íme a forrás:
https😕/www.dualshockers.com/gran-turismo-sport-japan/
Nem azt írtuk – sem mi, sem ők -, hogy a GT Sport szar, hogy nem fogyott, hogy nem ért el jó eredményeket, hanem azt, hogy csökkent az érdeklődés utána a hatodik részhez mérten. 🙂
A játék sikereiről és brit eredményeiről mi is írtunk:
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/jobban-fogyott-a-gran-turismo-sport-mint-a-gran-turismo-6
direktor
8 éve, 2 hónapja és 2 heteEnnyike. 😄
Bírom amikor olyanok okoskodnak bele akik egy egyszerű keresésre képtelenek nyomni előtte, hogy ne beszéljenek faszságokat. 😄
tommy
8 éve, 2 hónapja és 2 heteÉrdekes tendencia, de szerintem azért van mert az előző GT elég nagy csalódás volt sokaknak. Inkább most kivárnak. Ahogy én is.
quentaro
8 éve, 2 hónapja és 2 heteEttől még:
https😕/www.dualshockers.com/gran-turismo-sport-media-create/
https😕/www.m-create.com/ranking/
https😕/www.dualshockers.com/gran-turismo-sport-dominates-uk-sales-chart-sells-better-gran-turismo-6-much-worse-5/
Sajnos TE nem érted, hogy mi volt a gondom… Ha fentiekre ránézel, nem egy „dráma” bontakozik ki, hanem egy sikersztori… 😉
direktor
8 éve, 2 hónapja és 2 heteBazdmeg te idióta annyira hülye vagy hogy már fáj. KERESÉS TE BAROM! Itt az oldalon!!!! Mindent megírt a GC is, a sikereket is, természetesen. EZ JAPÁNRA VONATKOZIK TE SELEJT!
De ha csak jobbra kinézel az ajánlott cikkek közé, RÖGTÖN AZ ELSŐ is arról szól hogy mennyire sikeres a GT Sport.
Hogy elehetnek emberek ennyire idióta állatok bazdmeg? Hú de felhúztál.
ronalddo
8 éve, 2 hónapja és 2 heteHűha de elszabadultak az indulatok. 😮 Mi az, szarul aludtál?
direktor
8 éve, 2 hónapja és 2 heteNem, csak egyszerűen kegyetlenül idegesít ha valaki ENNYIRE ostoba. Sok hülye van a világban, de van egy szint ami alatt még hajlandó vagyok elviselni. Az ennyire buta ember azonban kiborít kegyetlenül.
marco
8 éve, 2 hónapja és 2 heteLegyél olyan kedves mellőzni a személyeskedést a továbbiakban. Megértem én is amit írsz, még egyet is értek veled abban hogy jobban is körülnézhetne mielőtt olyanokat írogat, amihez lövése nincs, de ez a fajta stílus nem csak illetlen, hanem nem is megengedett a Game Channelen.
Kultúráltan, érveléssel pls. Köszönöm.
marco
8 éve, 2 hónapja és 2 heteNézz már körül légyszíves mielőtt feleslegesen irogatsz.
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/jobban-fogyott-a-gran-turismo-sport-mint-a-gran-turismo-6
Pont? Pont.
rdave
8 éve, 2 hónapja és 2 heteKicsit vicces, hogy ugyanaz a forrásotok… 😄 Lehet, hogy túldramatizált a cím, de az eredeti forrás is erről szól és igaza is van abból a szempontból, hogy kevesebb fogyott Japánban, hiába első és hiába megy jól világszinten. Talán annyi, hogy nem szerencsés arról beszélni, hogy kevesebb a rajongó. Később fog kiderülni, hogy az időzítés volt rosszabb és majd felpörög (karácsonyiszezon) vagy tényleg kevesebb embert mozgat meg Japánban.
warriorautobot
8 éve, 2 hónapja és 2 heteHát lehet lassan kezd, de idővel csak több lesz. 🙂