Hogy mennyi újdonságot tartalmaz a frissítés, azt felsorolni is nehéz lenne, hiszen szó szerint több száz, alapos módosulás található meg benne, ami érinti a pályákat, a mesterséges intelligenciát, a játékmenetet, a hanghatásokat, az effekteket, az animációkat és számtalan egyéb apróságot is.

A javítás mellett természetesen újabb tartalmak is megjelentek a színen, így többek között például újabb fegyverek vagy éppen a frissített Demolition mód. Érdemes tehát még egy esélyt adni a játéknak, ha elsőre nem tudtunk megbarátkozni vele.