Ezzel a forradalom lett a harmadik a sorban, mint általában. A PlayStation 3 ennek ellenére egészen jól tartja magát, több mint tizenhatezer példányban fogyott, esetében ez korántsem gyenge teljesítmény, jóllehet, ennél jóval magasabban is megfordult már.
Az Xbox 360 bőven a tízezer alatt lapult meg, az öreg róka, a még mindig aktív PlayStation 2 pedig ötezer környékén állapodott meg. Nyugodt hét volt hardver fronton, ezt máris nyugtázhatjuk.
Ha a tavalyi, hasonló időszakhoz viszonyítunk, elképesztő differenciákat láthatunk kikristályosodni számokban, hiszen a Nintendo Wii, nyolcvanegyezer darabszámban fogyott tavaly ilyenkor, most pedig hatvanezerrel kevesebb a múlt heti mérlege.
Ugyanez elmondható a PlayStation Portable-ről is, amelyből egy évvel ezelőtt, ugyanezen a héten hetvenhatezer példány talált gazdára, addig most csak harmincötezer eladott darabszámot tud felmutatni.
Tavaly ilyenkor összességében 250,000 masina füstölt ki a boltokból a múlt hetivel azonos héten, ez idén csak 146,000 volt, ami kemény 42%-os visszaesés hardver keresleti fronton.
Japán hardvereladások (február 2. – február 8.)
Nintendo DS – 62,013
Sony PlayStation Portable – 34,969
Nintendo Wii – 20,412
Sony PlayStation 3 – 16,082
Microsoft Xbox 360 – 8,311
Sony PlayStation 2 – 5,089
tibit
16 éve, 11 hónapja és 1 heteDe még így is bődületes nagy számok! Nem tudom mit esznek a Nintendo DSen, de ők japánok, egész más téma, meg persze több pénzel a zsebükben.
Szerény hazánkra ilyen adat nincs? Érdekes lenne összehasonlításképpen!
futuretro
16 éve, 11 hónapja és 1 heteItthon csak fél éves bontásokban lenne érdemes vizsgálni a hardvereladásokat, mert heti bontásban valami szégyenteljes lenne az eredmény. 😄 A japánok élete egyébként is hi-tech, ők egy konzolban már nem a csúcs technikát vadásszák, hanem a tényleges játékélményt, ez DS-en mindenképp jobb, mint a PSP-n, ami gyakorlatilag egy butított PS2, kevesebb játékkal.