Egy kis grafikai pofozás egy új sztori és nagyjából ez az a két dolog, amivel kihozzák majd az Age Of Pirates második részét. Szerintem jobb ötlet lenne egy kiegészítő formájában kibocsájtani ezt a produkciót, hiszen egyenlőre még semmi plusz nincs benne, amit ne láthattunk volna. Tengeri és szárazföldi csaták, karakterfejlesztés, hatalmas bejárható környezet, RPG elemek, ezek mind szépek és jók és a játékban is jól fognak mutatni, de újdonság nélkül aki kijátszotta az előzőeket, unalomba fog fulladni a produktum. Egyetlen dolog tudja megmenteni az alkotást, ez egy nagyon jól kidolgozott sztori, amiről egyenlőre még semmit nem tudunk sajnos, de én reménykedem…
Így zárszavaknak csak annyit tudnék mondani, hogy akinek tetszik a videó alapján, de még nem próbálta az előzőeket, az mindenképpen kövesse figyelemmel a játékot. Azonban akinek kevés volt az előző rész sztorija, az is kutasson majd utána, mert szinte tényleg ugyanaz lesz az egész… Ha az állandóság gyönyörködtet elvet követjük, akkor végül is semmi gond!:) De nagyon remélem észhez térnek a srácok és belevágnak majd néhány újdonságot.
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 heteNekem már megvan!Elég sok jópofa újdonság van bennne ..vagy 8,5 gigát foglal de megéri!Pld az újdonságok közül a pisztolyba mindig golyót kell venni ,a tárgyaknak van teherbírása és a hajódon bemehetsz a saját lakosztályodba ahol a felesleget lepakolhatod!A graf is elég jó!Tetszik , pedig már játszottam a Sea Dogsal a Pirates of the Caribbeannal és az Age of Pirates:Caribbean Talessel is!😎🙂😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 5 napjaHello!a rabszolgás pályán elakadtam.Megjöttek a spanyolok és megöltem öket de nem tudok a hajójukra menni.Valaki segítene hogyan tovább?😮
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 napjaa hajógyárnak a szárazdokkjába kell beúsznod és ott lesznek a haverjaid
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn ott akadtam el miután meg öltemWinterwood-ot mit kell csinálni a kardal vagy mivel egyszerüen nem tudok rájönni valaki segitsen!
mozz
16 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn is pont ott akadtam el Két feladat van az egyik a Junior officer Nicolas Dyke ennél azt írja hogy beszélnem kell mindenkivel ha jól akit ír értelmezem de semmi a másik meg Hagthorpe’s Quandory, itt meg azt írja hogy menjek vissza Hagthorpe-hoz és szintén semmi sem történik csak annyi hogy egy idő után egy kalitkában ülő ember jelenik meg, gondolom és és vége a játéknak. Létszíves segítsetek!!!
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteWinterwood-ot miután megölted kutasd át a tetemet és utána vissza kell menni Hagthorpe. A szárazdokba úszás utána hajó másik oldalán lehet fel menni
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 heteValaki nemtud hozzá magyarosítást?
vendeg
16 éve, 1 hete és 2 napjaSziasztok.Tud vki kódokat vagy magyaitást?
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 napjaNincsen benne térkép hogy it kell csinálnom??
Már az elején elakadtam
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 6 napjamagyarositás?