Miközben a Bungie ismét állítja, a Reach-csel náluk lezárul az Xbox 360-as Halo korszak, szóbeszédek terjengnek arról, hogy a valódi negyedik felvonást a Halo első epizódját is számítógépekre portoló Gearbox készíti. Erről a csapat egyik nagy feje, Randy Pitchford arcpirítóan hallgatott, miközben erről faggatták külföldi kollégáink.
Azt természetesen Randy Pitchford elismerte, hogy vannak bejelentetlen alkotásaik, amiken nagy erőkkel munkálkodnak, de a szóban forgó spekulációkról állítása szerint nem beszélhet. Mérget tehát nem veszünk, "tagadásuk" viszont másfelől nem volt minden kétségek kizáróan meggyőző, így nem teszünk ezzel pontot az ügy végére. Kiderül minden a maga idejében, addig pedig nem marad más, mint eljátszadozni a nagyon is valószínű gondolattal. A hír forrásául szolgáló interjú helyben megtekinthető, a Eurogamer jóvoltából, fókuszban a Borderlands-szel.
#tv#