A közlemény lényege, hogy a Beta 2 december közepére tervezett kibocsátásáig a Mozilla közösség által eddig bejelentett mintegy 700 hibának csupán nagyjából a tizedét tudják kijavítani, és ez az arány a jövő év elejére kitűzött, véglegesnek szánt verzió esetében sem fogja meghaladni a 20%-ot. A Mozilla fejlesztői ugyanakkor mindenképpen tartani szeretnék a már így is módosított menetrendet, azaz akár megkockáztatják a végleges változat kiadását csupán a legveszélyesebb sebezhetőségek kijavításával. Ha ez mégsem sikerül, a társaság kész további egy vagy két béta kibocsátására is, ez azonban értelemszerűen további csúszást eredményez.
A Firefox böngészőprogram következő generációs, 3.0 verziója az eredetileg felvázolt menetrend szerint még az idén eljutott volna a felhasználókhoz, azonban a csúszások miatt idén még csak a második béta érkezik, míg a kész szoftver valamikor jövőre várható.