Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Activision Blizzard legfrissebb üzleti jelentéséből kiderült, hogy bár nem alakult minden a két óriás tervei szerint, panaszra azért így sincs okuk, hiszen soha nem látott mértékű bevételeket könyvelhettek el a harmadik negyedévben. Ez elsődlegesen olyan címeknek köszönhető, mint a Destiny, a maga 25 milliós játékosközönségével, valamint a Call of Duty-sorozat, amelynek digitális bevételei megduplázódtak a tavalyi eredményekhez képest.
Nagyszerű kilátásai vannak továbbá az Overwatch-nak is, a Blizzard legújabb csapat alapú lövöldéjére ugyanis több mint 7 millió játékos volt kíváncsi, amihez a készítők még nem is számolták hozzá a kínai rajongókat. Hogy akkor mégis miért olyan árnyalt a kép?
Leginkább a World of Warcraft-nak köszönhetően, a legendás MMO ugyanis új kiegészítőjének bejelentése ellenére sem tudta növelni előfizetőinek a számát, sőt mi több, a második negyedévhez mérten ezúttal 5,6 millióról 5,5 millióra apadt a felhasználók száma. Ez főként a tavaly mért 7,1 millióhoz képest aggasztó.
ryuthestar
10 éve, 2 hónapja és 2 heteValahogy nem tudom sajnálni őket. 😄
rdave
10 éve, 2 hónapja és 2 heteAzzal az 5,5 millióval is lazán tömik tele a zsebüket. Kieg bejelentése meg nem sokat számít, inkább a megjelenése fog.
mordorer
10 éve, 2 hónapja és 2 heteMajd a film újra megdobja… 🙂
supermanvsbatman
10 éve, 2 hónapja és 2 hetemert unalmas már wow
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 2 heteMinek fizessen elő az ember ha könnyedén meg lehet venni goldból is a havi előfizetést.
imperator
10 éve, 2 hónapja és 2 heteA WoW szerintem már évek óta visszahozta a rá fordított összeget, akármennyi kieget is csinálnak, ígyis úgyis pozitív a mérleg. Na meg sokan ki tudják farmolni azt a goldmennyiséget, ami miatt még költeni sem kell rá.
totyak
10 éve, 2 hónapja és 1 heteAzért az 5.5 millió sem kevés. Egyszer eljön majd az idő, amikor már olyan kevésnek érzi a Blizzard a játékosok számát, hogy valami drasztikus átalakítás lesz. Majd akkor meglátjuk hogyan halad tovább a játék. Igazából szerintem mindig lesz pár milió felhasználó, aki játszik vele.