Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom is úgy döntött a SEGA után, hogy kevesebb Wii-s játékot jelentet meg a közeljövőben. A Capcom France egyik tagja, Antoine Seux közölte nemrég az egyik külföldi internetes portállal, hogy miután a Resident Evil: The Darkside Chronicles elhasalt eladások terén, így a cég úgy döntött, sokkal kevesebb energiát fektet a későbbiekben a Nintendo konzoljába. A játékból három hét alatt mindössze 16,000 példány kelt el, s a szintén Capcomos Resident Evil 4-ből a megjelenése évében 160,000 darabot tudtak csak eladni.
” A mostani év az úgynevezett újgenerációs konzolok felemelkedése lesz, egészen pontosan a PS3 és az Xbox 360 lesz a főszereplő.” – osztotta meg véleményét Seux. ” A Wii még mindig fontos szereplője az eladásoknak, azonban az előbb említett konzolok folyamatosan bővülő bázissal rendelkeznek, míg a Wii stagnál. A Nintendo gépe inkább egy családi konzol, ezért a Capcomnak a másik két gép sokkal fontosabb lesz a jövőben, mint a Wii.” A héten már a SEGA is bejelentette, hogy két Wii-s játékuk rossz szereplése miatt felhagy a Nintendo gépére szánt, felnőtteknek szóló produktumok fejlesztésével.
horiahun
16 éve, 1 hete és 6 napjaWii-re sztem nem a TPS/FPS való. Ahhoz h jól tudd élvezni kiegészítő kell hozzá…
marco
16 éve, 1 hete és 6 napjaAzért egy jó kis Star Wars lézerkardozás nem rossz Wii-n.😉
horiahun
16 éve, 1 hete és 6 napjaén oan cod, moh, sof, fear. Ienekre gondoltam😉