Sajnos a bejelentés jelen esetben annyiból állt, hogy megtudtuk a játék címét, valamint néhány apróságot mellé, így óriási konkrétumokra ne számítsatok az alábbiakban, az illetékesek ugyanis úgy tervezik, hogy az idei Comic-Con keretein belül mutatják be részletesen a hétvége folyamán bejelentett alkotást.
Hogy most mit tudhatunk a Mega Man Universe-ről? Nos, annyit már biztosan, hogy PlayStation 3 és Xbox 360 masinákra fog érkezni egy jelenleg ismeretlen időpontban, kizárólag letölthető formátumban. Az illetékesek szerint egy olyan Mega Man játékon dolgoznak a háttérben, amivel teljesíthetik számtalan rajongó kívánságát, az ugyanis az ő vágyaik alapján készülődik, és a tervek szerint szakít majd a hagyományokkal, de betöltését követően mégis eszünkbe jutnak majd a klasszikus Mega Man-élmények, így tehát az alapok biztosan maradnak a kitaposott ösvényen. Kíváncsian várjuk a Comic-Con expót, hogy bővebb infókkal gazdagodjunk vele kapcsolatban.