Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Sega és a Capcom különböző mondvacsinált indokokkal úgy döntött, hogy nem lesz jelen Európa legnagyobb játékkiállításán, avagy a kölni gamescom-on, azért aggódnunk nem kell, mert látnivaló lesz így is bőséggel, hiszen többek között például a Bethesda biztosan ott lesz a rendezvényen, és ha már ott van, be is mutat nekünk néhány játékot a készülő arzenálból. Az augusztus 18-án kezdődő expón így biztosan ott lesz többek között a Fallout: New Vegas, amit az Obsidian Entertainment fenegyerekei fejlesztenek.
Nem szabad azonban elfeledkeznünk az inXile Entertainment fantasy akciójáról, a Hunted: The Demon’s Forge-ról sem, de a first person shooterek megreformálójának kikiáltott Brink is jelen lesz az összejövetelen, így a Splash Damage minden bizonnyal szolgál majd nekünk róla némi friss látnivalóval. Végül, de nem utolsó sorban a Bethesda egy külön nagy bemutatót tervez a már évek óta várt Rage-nek, ami az E3-as „díjaratása” miatt most különösképpen előtérbe került, így reméljük végre megjelenési dátummal, de legalább újfent néhány mozgóképpel ruházzák fel az id Software alkotását.
shade
15 éve, 5 hónapja és 3 heteGondolom ez a Hunted: The Demon’s Forge nemjön pc-re. Pedig pont az esetem a hasonló játékoknál és unrealengines amit általában könnyű pc-re csinálni hiszen eredetileg arravan.