Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány órával ezelőtt a Bethesda anyavállalatának számító ZeniMax kiadó egy vadonatúj játékcímet regisztrált az arra alkalmas szerveknél, amelyet külföldi kollégáink szerint csak és kizárólag a The Elder Scrolls V: Skyrim esetében használhatnak majd fel az illetékesek. Mint ismeretes, a ZeniMax a múlt hónapban már levédetett egy címet, amely a Fus Ro Dah volt - szintén a Skyrimmel hozták kapcsolatba az újságírók -, a legújabb cím azonban ennél sokkal nyilvánvalóbb lett.
A kiadó ugyanis a Dragonborn nevet jegyeztette be a hivatalos szerveknél, amely alapján – a sárkányos koncepció miatt – valóban mindenki azonnal a Skyrimre következtet, de korántsem biztos, hogy a ZeniMax is így gondolja mindezt.
Nyilván a kiadó egyelőre még semmit sem erősített vagy cáfolt meg a címmel kapcsolatban, néhány külföldi magazin szerint azonban könnyen lehet, hogy a Dungeons & Dragons univerzumhoz van inkább köze a Dragonborn játékcímnek. Kíváncsian várjuk mi sül majd ki belőle, hiszen jelenleg tulajdonképpen mindkét lehetőségnek ugyanannyi esélye van.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 napjaKi az a Zenimax?😮
shade
13 éve, 8 hónapja és 2 napjaOlyan mint a Minimax csak ez nem mini hanem zeni.