Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagyon komolyan veszi az idei kölni gamescom kiállítást a Nintendo csapata, akik már korábban sem győzték hangsúlyozni, hogy a 3DS mellett a Wii U is komoly szerepet kap az expón, nem beszélve számtalan videojátékról, amelyek között biztosan megtaláljuk majd a Nintendo Wii egyik talán utolsó nagy címét, a Skyward Sword-öt is, amely a The Legend of Zelda-sorozat legújabb tagja kíván lenni. Az alkotásról már hónapok óta láthattunk ezt-azt a különböző expókon, most azonban valami exkluzív meglepetés várja majd a fanatikusokat.
Hogy a Nintendo miféle meglepetéssel készül, az egyelőre sajnos kérdéses, de az biztos, hogy a teljes Zelda franchise kapja majd a konzolok után a leghangsúlyosabb szerepet, hiszen bár már megjelent, mégis ott lesz az Ocarina of Time 3D is – méghozzá kedvezményesen meg is vásárolhatják az odalátogatók -, de a tervek szerint limitált kiadású pólók és egyéb Zeldás kiegészítők is felbukkannak majd Kölnben. Érdemes lesz tehát kilátogatni a rendezvényre, de az sem hátrány, ha itthonról követjük az eseményeket.