A 2013 végéig napvilágra kerülő Wii Karaoke U ugyanis bérletrendszerrel működik, ami azt jelenti, hogy nem csupán pár számot vehetünk kevés pénzért, helyette a Joysound-könyvtár összes száma közül válogathatunk a váltott bérlet intervallumának megfelelően. Így ha csupán pár órára akarjuk feldobni a társaságot, elegendő az adott órák után – lényegesen kevesebbet – fizetni. Ha azonban egy egész napos, vagy akár hónapos bérletet szeretnénk váltani megtehetjük ezt is.
Az alkalmazást ingyenesen tölthetjük le, az énekléshez pedig USB-s mikrofont, de akár a GamePad beépített mikrofonját is használhatjuk. Azt azonban egyelőre nem tudni mennyi dalt is fog tartalmazni maga a könyvtár, de a japán megfelelője 200 ezer dalnál is többet vonultat fel, ami már elegendő a bőség zavarához.
kiraly001
12 éve, 6 hónapja és 2 heteEz a dolog sose érdekelt,ugyanezt megcsinálhatom magamnak:Benyomok a konzolba agy pörgős game-t,bekapcsolom a hifit,kiterítek egy pár sört,meghívok pár havert,és a szórakozás garantált.(Csak az asszony meg ne tudja). 😄
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 2 heteMarhára utálom a karaoket. Nem tudom elképzelni hogy emberek ezzel tényleg szórakoznak…
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 2 hetePedig rengetegen vannak hidd el. Kiváló szórakozás családosan, de cégesnek se rossz csapatépítő!