Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yves Guillemot, avagy a UbiSoft CEO-ja egy interjú során elmondta, hogy reményei szerint a Nintendo hamarosan elgondolkozik majd egy Wii U árcsökkentésen, a konzol ára ugyanis szerinte elég borsosnak tekinthető. Guillemot kiemelte, hogy mindig is az alacsonyabb árcédulával rendelkező masinákat preferálta, így egyáltalán nem tud örülni annak, hogy a standard Wii U 300 dollárba, a prémium változat pedig 350 dollárba kerül.
Yves kiemelte, hogy bár valóban drágának tekinthető a konzol, azért a teljesítmény és az ár-érték arány megfelelő, de reményei szerint így is mihamarabb elgondolkozik a Nintendo egy alapos árcsökkentésen. A masina érkezésére továbbra is november 30-án számítunk.
raiden
13 éve, 2 hónapja és 1 hete25% nyugodtan beleférne szerintem.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 heteSzerintem is!😄
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 heteA Nintendo-nak ez az első asztali gépe, amit már a megjelenésnél veszteséggel fog árulni! Én nem hiszem, hogy úgy fognak eljárni, mint a 3DS esetében, legalábbis biztos, hogy az árcsökkentéshez évek kellenek majd. Nyilván ez a játékosok érdeklődésétől is függ! Mindenesetre úgy gondolom, hogy nem a gépben lévő hardver kerül nekik sokba, bár konkrétan ugye még senki sem tudja, mi lapul a borítás alatt, de a jelenleg ismert információk alapján nem egy high-end cucc. Valószínű, hogy a kontroller előállítása nyomja meg az árat nagyon, mégha akkor is, ha ott sincsen szó a legmodernebb technikai lehetőségek használatáról (gondolok itt pl az irányító mondhatni silány megjelenítőjére).
raiden
13 éve, 2 hónapja és 1 heteA pofátlan árrés nyomja szerintem.Én azt szeretném,ha neked lenne igazad.🙂