Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft szerint a mostani játékos generáció sokkal nyitottabb a DLC felé mint a régebbiek, de ők is elfogadóbbak lettek a sokakat idegesítő utólag kiadott bővítésekkel szemben. A digitális kiadásokért felelős Chris Early a GamesIndustry-nak nyilatkozta a fentieket és példát is kiemelt, szerinte az Assassin's Creed IV: Black Flag Time Saver DLC-jére - ami rejtett lootokat tesz elérhetővé könnyen - alig panaszkodtak.
Nem volt lázadozás. Lehet, hogy volt pár srác valahol, aki mondogattak ezt azt, de az mindegy. Egészében véve, egyáltalán nem volt probléma.
Azt hiszem, vannak olyan modellek, amelyek elfogadottá váltak. A DLC-t nagyjából elfogadták a játékosok. A Season Pass-eket is elfogadták.
A következő DLC fajta a Service Pass lesz. Azt is el fogják fogadni, hiszen ez egy természetes folyamat.
Early úgy véli, hogy a Ubisoft sokkal kevesebb negatív reakciót lát, mint régebben, ezért ezen az úton mennek tovább, jönni fognak a DLC-k tömegével.
Szerinted is ez a jó út, a DLC szükséges, jó dolog, vagy Early menjen a …?
totyak
12 éve, 2 hete és 5 napjaSzerintem meg nagyon sokan utálják, hogy olyanért fizetnek plusz pénzt, aminek az alapjátékban kellene lennie. De nyilván az Ubi úgy látja, hogy nincs semmi gond, nekik ez éri meg.
kpal
12 éve, 2 hete és 5 napjaSzükségtelen ,sose fogok megbarátkozni vele . DLC csak nyomort hozz a világra .
rdave
12 éve, 2 hete és 5 napjaMert a fiatalok nem tudják milyen jó lenne DLC nélkül, alapjáraton megkapni a dolgokat. Ők nem azt látják, hogy valamit kivettek előre, hanem hogy jaj új tartalom… Közben nem egyszer volt, hogy DLC már megjelenés napján ott volt…
A kiegészítésnek lenne értelme, de a DLC rég nem arról szól vagy csak nagyon kevés esetben.
vendeg
12 éve, 2 hete és 5 napjaBizony, és ez rohadtul gusztustalan.
neurotic
12 éve, 2 hete és 5 napjaNyitottabbak meg elfogadóbbak? 🙂 Egyszerűen csak nincs más választásuk. Ha az ember szeret egy játékot akkor megveszi hozzá még a DCL-ket is mert teljes játékélményt akar. Ezt sajnos a teljes árért nem kapja meg. Lassan tényleg ott tartunk, hogy a teljes árú játék csak egy demó lesz 😖
Nekem a shortcut típusú dlc-kkel semmi bajom. Ha valaki azért fizet, hogy kevesebbet kelljen játszania csak tegye 🙂 Meg ha tényleges és normális tartalom kerül a játékba a dlc által még talán az is érthető. Viszont mikor láthatóan kivesznek belőle tartalmakat, vagy szándékosan korlátozzák csak azért, hogy utána még több pénzt ki tudjanak húzni az emberből az gusztustalan.
Ez a service pass meg már rosszul hangzik. Mi lesz ez egyébként? Havidíj teljes árú játékra? Vagy az updatekért kell majd fizetni külön? Ha ezt a Ubisoft komolyan gondolja akkor úgy érzem a jövőben nem lesz túl sok játékom tőlük 😄
vendeg
12 éve, 2 hete és 5 napjaKimondhatatlanul le… majd steamen meg veszem 75%-os le Értékeléssel. nem fogok többet fizetni.
marco
12 éve, 2 hete és 5 napja„Ez a service pass meg már rosszul hangzik. Mi lesz ez egyébként?”
Én sem tudom még pontosan, szerintem ő a lootos dlc-kre gondolt… De hamarosan kiderül…
neurotic
12 éve, 2 hete és 5 napjaAzért van egy olyan érzésem, hogy semmiképp sem olyan dolog aminek örülni fogunk 🙂
kylx
12 éve, 2 hete és 5 napjagiantbomb-on megtaláltam…
a season pass egy olyan rendszer, ahol az összes (gondolom eltervezett) DLC-ért (és alapjátékért) előre fizetsz, így olcsóbban kijössz, mintha külön-külön vennéd meg, és folyamatosan megkapod őket, ahogy kijönnek.
Tehát a DLCs szopat@’s lájtos (lightos) verziója.
kylx
12 éve, 2 hete és 5 napjaTehát a DLCs szop…ás lájtos (lightos) verziója. XD
totyak
12 éve, 2 hete és 5 napjaEzt eddig is tudtuk. Ez már egy jól bevált rendszer, jó ideje csinálják is. Azt nem tudjuk mi a Service Pass.
hedzsoooakaheyjoe
12 éve, 2 hete és 5 napjaA Ubisoft is bek@phatja, meghogy nyitottabbak lettünk rám, ha! xD 😄
hedzsoooakaheyjoe
12 éve, 2 hete és 5 napjará* Fene, h itt meg szerki gomb nincsen, ha melléütök siettemben…
totyak
12 éve, 2 hete és 5 napjaIgazából a fórum részben tudod szerkeszteni a hsz-ed egy bizonyos ideig.
kpal
12 éve, 2 hete és 5 napjaMár a demóért is fizetni kell azt tervezhetik a kiadók 😕 Akkor évente max 1-2 játékot veszek ,és ha DLC nélkül éppen elmegy akkor öröm van .