Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A UbiSoft brigádjának úgy tűnik, hogy nagyon megtetszett a Sony által kirobbantott HD-mánia, ennek ékes bizonyítéka, hogy a héten jelent, illetve jelenik meg a Prince of Persia-sorozat első három epizódját, avagy a Prince of Persia: The Sands of Time-t, a Prince of Persia: The Two Thrones-t és a Prince of Persia: Warrior Within-t tartalmazó HD kollekció, amit újabb ilyen gyűjtemény követ majd a közeljövőben. A franciák legfrissebb nyilatkozatai szerint ugyanis készül már a Splinter Cell-sorozat HD-s feldolgozása is.
Minderről Yves Guillemot, a cég feje biztosította a játékosokat, aki sajnos semmilyen további információkat nem osztott meg a csomaggal kapcsolatban, így sem érkezésének időpontjáról, sem a pontos platformokról nem esett szó, bár utóbbival kapcsolatban biztosra vehetjük, hogy ismét kizárólag PlayStation 3-ra készül el a széria első három epizódját feldolgozó HD kollekció. A további részletekig várjunk kellő türelemmel, és nyugodtan örvendjünk, a fenti információk ugyanis immáron hivatalosak.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 napjaAz újra kiadás mellett a HD-sítástól áll még égnek a hajam igazán.
De a sok buta ember meg megveszi a játékot, nem érdekes, hogy már egyszer megvan SD-ben. Jajj-jajj.
dorcika
15 éve, 2 hónapja és 3 napja„A további részletekig várjunk kellő türelemmel, és nyugodtan örvendjünk, a fenti információk ugyanis immáron hivatalosak.” – Még szerencse… nekem a hamis pletykáktól áll égnek a hajam 😄