Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára mindenki hallott már a Valve konzol projektjéről, a Steam Machine a nagy teljesítményű PC-ket kívánja átköltöztetni az íróasztal mellől a kényelmesebb, kanapéval és HD TV-vel felszerelt nappalikba. Vajon mit szól mindehhez a konkurens Microsoft, tartanak-e a Valve térnyerésétől? A válasz röviden: nem. A Microsoft európai stúdiójának vezetője, Phil Harrison az MCV UK magazinnak nyilatkozva elmondta, nem hiszi, hogy fenyegetést jelent a Stam Machine az Xbox One-ra nézve. Szerinte ugyanis a Microsoft üzleti modellje, fejlesztői eszközei, valamint kereskedelmi támogatottsága sikerre viszik az új konzolt. A végső konklúzió levonása előtt azonban látni szeretné a Valve kész termékét, árazását és szolgáltatásait.
Nem hiszem hogy fenyegetést jelent számunkra a Steam Machine. Nagyra tartom a Valve erőfeszítéseit, nagyszerű dolgokat tettek le az asztalra, mint például a Steam platform.
Harrison szerint a Valve új irányvonala egyértelmű jel arra vonatkozóan, hogy a nagyképernyős televízióval, hangrendszerrel és egyéb extrákkal felszerelt nappalik nyújtják a legjobb játékélményt.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaSonyitól jobban félnek, igaz? 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaNem is egy kategória a kettő, nem kell tartania egyiknek sem a másiktól.
marco
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaÍgy van. A Steam Machine a PC elől szeretne átvinni embereket a nappaliba, a XBOX ONE meg a régi konzolja elől az újra.
Mellesleg, úgy gondolom, a PC mint gamer eszköz, erősödni fog az elkövetkező években újra.
neurotic
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaAzért szerintem elég kemény konkurencia lesz a Steam Machine a konzoloknak. Ugyanúgy a nappaliba szánják mint a konzolokat és elképzelhető, hogy abból a rétegből is átcsábítanak embereket akik eddig a konzolok mellett tették le a voksukat. Eddig egyetlen érv szólt a konzolok mellett a pc-vel szemben, hogy a kanapén ülve, kontrollerrel lehet játszani. Ez a sok kontrollerrel irányítható játékkal és a Big Picture-el kezd megdőlni. Ráadásul most, hogy lesz ha erre egy külön dedikált gép az már szinte konzolnak nevezhető. Nem is beszélve arról, hogy ott van mögötte a Steam hatalmas játék adatbázisa. Bár az tény, hogy amíg tripla A kategóriás címeket nem portolnak át Linuxra addig a játékok nem képviselnek túl nagy húzóerőt.
marco
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaEngem pl nem az csábított el a PC-től a konzolok irányába, hanem hogy beteszem a játékot és megy. Ha ez az íróasztalom mellett történik, nekem ugyanolyan jó.🙂
Egyébként nem is nagyon szeretek a tévén játszani még mindig, pedig 7-8 éve azon játszom😄, és 120-130 cm a tévé (mikor hol vagyok). Mégis PC-n szeretek a legjobban játszani. Nemsokára fogok is újra.
i3eng
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaNekem csak azért van konzolom mert rengeteg exkluzív cím van rájuk, amikkel máshogy nem lehet játszani, ezen a steam konzolja nem fog változtatni. Ja és nekem is a pc meg a konzol ugyanazon a monitoron van nem szeretek tv-n játszani.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaIgazából sem a konzoloknak, sem ennek a Steam gépezetnek nem lehet előnyként felhozni a PC-vel szemben, hogy a kanapéról lehet játszani kényelmesen, nagy TV-t bámulva, hiszen ezt egy PC-vel is megtehetem. Fogom a kis HDMI kábelt és rákötöm a bazi TV-re, aztán lehuppanok a fotelba és ugyanúgy tolom kontrollerrel a PC játékokat, mint a konzolosok.
italianman
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaXbox one mehet a sunyiba.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 6 napja100%-osan így vagyok én is ezzel. Exkluzív címek miatt és egy monitorról a PC és konzol.
marco
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaEnnyi.
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaAnnak igencsak örülnék. Még a végén előbb jönnek a nagy címek PC-re mint konzolra xD
kpal
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaPc után simán bekebelezi a nappalit a Steam .
kpal
12 éve, 3 hónapja és 5 napjanálam 50″-os plazma van pár éve ,és max internetezek rajta , asztalnál viszont sokkal jobban érzem a játékot 🙂
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaNem jelent veszélyt 😄 Steamesek fogják venni a Steam Machine-t, akiknek van egy nagy adag játékuk, de szívesebben nyomnák a kanapéról 😄
mrfire
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaAkinek PC-je van az általában másra is használja, nem csak játszani, azért nem vesz konzolt. Sokaknak a PC első sorban munkaeszköz és ha már van egy gép a lakásban, akkor miért ne lehetne rajta játszani is. Azzal, hogy a Steam csak a játékokra, szórakoztatásra koncentrál a gépével elfordul ezektől az emberektől.
Készítenek egy gépet, ami nem lesz se olyan olcsó, mint egy konzol, hardverileg nem olyan optimális játékokra, oprendszerileg és a vale által neki szánt szerepben nem optimális univerzális használatra. A rajta megjelenő címeknél szerintem az is csoda lenne, ha csak a windowsos játékok átiratát megkapná, nemhogy még normális saját exclusiveokat.
Saját konfigurációt nem nehéz összerakni. Köszönöm, én legalábbis ebben nem kérem a Valve segítségét. Az egész SteamBox, SteamMachine ötlet annyit ér, mint bármelyik brand konfiguráció. Ha már vettem magamnak egy gépet, amin semmilyen konzol exclusiveot nem tudok futtatni, legalább hadd használhassam kényelmesen a mindennapi teendőimre is.
Ja, hogy lehet majd rá tenni bármilyen oprendszert, remek, minden vágyam, hogy kapcsolgassak közöttük, attól függően, mit szeretnék csinálni, vagy mivel szeretnék játszani.
Egy számítógépet eddig is oda raktál ahova akartál. Berakom a szoba közepére, rákötöm a TV-t, veszek hozzá kontrollert, rákötöm a házimozit, kis kábelvezetés és már a szoba másik végéről is használom íróasztali munkára.
Ezt a Valve micsodát csak az fogja megvenni, aki eddig magától ezekre nem jött rá, és szüksége volt rá, hogy rátegyenek neki egy emblémát a #alahuz#PCjére#alahuz_vege#, és ezért kifizessen egy kalap pénzt.
A SteamOS is bizonyára jobban fog hasonlítani bármilyen konzolos oprendszerhez, mint egy ubuntura vagy windowsra. Azzal nem kárpótolnak, hogy most már PC-n is eljátszható lesz a beteszem a játékos és megy történet.
Eddig úgy látom a Apple gépei után a számítástechnika következő nagy parasztvakítása fog itt megszületni nemsokára.
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaNa igen… nekem sem egyértelmű, hogy mi a Valve célja ezzel. Összeraknak egy konfigurációt és egy OS-t ami játékon kívül másra nem jó, és ezért fizessek jóval többet? Egyáltalán hogy oldják meg a több ezer játék futtatását Windows és DX nélkül?
És mi ez a hisztéria a kanapéról meg a nagyképernyős TV-ről? Aki akarta eddig is könnyen meg tudta oldani, hogy a TV előtt ülve játsszon. Én maradok az évtizedek óra bevált megoldásnál: íróasztal, monitor, billentyűzet, egér.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaÁllítólag az Nvidiaval barkácsolják össze😎