Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix srácai a hétvége folyamán szomorú bejelentéssel szolgáltak a Gun Loco videojáték szerelmeseinek, történt ugyanis, hogy a csapat elárulta, nem kívánja befejezni a már komoly hónapok óta fejlesztés alatt álló alkotást, ami így tehát törlésre került, a kukában landolt. Hogy miért hozta meg ezt a döntést a csapat? Erről sajnos nem áll rendelkezésünkre semmiféle konkrét információ, lévén indoklást nem mellékelt a cég, ugyanakkor a temetői csönd miatt a legtöbb fanatikus már számított erre az eshetőségre is.
A játék egyébiránt csak a Microsoft konzoljára készült, tehát Xbox 360-exkluzív cím lett volna, koncepcióját tekintve pedig komoly egyediséggel bírt, ugyanis egy nagyon őrült univerzumot festett le számunkra, amely egy úgynevezett börtönbolygón játszódott volna. A történet főhőse egy szexuálisan frusztrált és agyilag nem teljesen komplett rab volt, akit Nuts-nak hívtak, az alkotás játékmenetére pedig a menekülés és az akciózás kifejezések illettek leginkább. Nyugodj békében Gun Loco!
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteÉs még mennyi játék lehet, amiről nem is hallottunk, de már ment a süllyesztőbe. Talán sok olyan is, amit nagyon imádtunk volna.