Yoshida az IGN magazinnak adott interjúban elmondta, hogy a Nintendo-ban ő mindig azt látta, hogy megszólítja az új generációkat, a legkisebbeket, akiket így tökéletesen bevezetnek a játékok világába, majd később ebből a rétegből alakulnak ki a hardcore játékosok, akik már a Sony malmára hajthatják a vizet.

A cég elnöke szerint ezért tartja fontosnak, hogy a Nintendo sikeres legyen, és ezért van jelenleg egy kicsit kétségbe esve, hiszen egyelőre még nem érti, hogy pontosan mit szerettek volna elérni, és milyen réteget kívántak megcélozni a Wii U-val a konkurensek.