A frissen beharangozott újdonság midi torony kialakítással lett tervezve, az üzletek kínálatában pedig a meglehetősen tömör Sharkoon T28 típusjelzéssel, valamint háromféle színváltozatban fog felbukkanni. Az új ház külseje mindhárom verzió esetében fekete színezést kapott, viszont a belső tér és a LED-ek színe modelltől függően lehet vörös, kék, illetve zöld.
A Sharkoon T28 475 X 200 X 440 milliméteres méretekkel rendelkezik, ami mellé 6,6 kilogrammos tömeg társul, alaplapok közül pedig a microATX, valamint standard ATX formátummal tervezett modellek fogadására van felkészítve. A beépített konfiguráció megfelelő szellőzéséről alapesetben három darab 120 milliméteres ventilátor gondoskodik, amik közül két darab, LED-ekkel megvilágított a ház elején, egy pedig a hátulsó részén kapott helyet, de a tervezők természetesen a vízhűtés számára előkészített furatokról sem feledkeztek meg.
Az optikai meghajtóknak két darab nyitott 5,25 inches, míg a merevlemezeknek és szilárdtest-meghajtóknak (SSD) hat darab belső 3,5 inches, és két darab 2,5/3,5 inches tárolóhely kínál beépítési lehetőséget, míg a PCI, illetve PCI Express bővítőkártyák részére hét darab slot áll rendelkezésre. A gondos belső kialakításnak és a moduláris HDD kereteknek köszönhetően, lehetőség van akár a 400 milliméteres hosszúságú grafikus gyorsítók problémamentes beépítésére is.
A számítógépház előlapján található két darab USB 2.0 és egy legújabb generációs USB 3.0 csatlakozó, valamint az audiorendszer már megszokott fejhallgató és mikrofon kivezetése. Az új Sharkoon T28 szállítását már megkezdte a gyártó, az árcéduláján pedig várhatóan 55 euró körüli összeg lesz feltüntetve.