Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az első generációhoz hasonlóan a Samsung műhelyében készül a Google 10 colos táblagépe, ezt a Google egyik munkatársa árulta el a Wall Street Journal riporterének. Hivatalos bejelentés hiányában még a pontos specifikációt nem ismerjük, ám elvárásaink joggal lehetnek, mert az első generációs Nexus 10 a várakozások alatt teljesített. Mindezek mellett az új Nexus 7 igen csábító ajánlat, így ha valódi profitot akarnak termelni a Nexus 10 által, akkor valamivel vissza kell csábítani a show-t az öcsköstől.
Pletykaszinten említhető meg, hogy a kijelző marad 2560×1600-as felbontású, mely bőven elegendő egy táblagép számára. Szinte biztos, hogy a korábbi kétmagos 5250-as kódjelzésű processzort a Samsung nemrégiben bemutatott nyolcmagos 5420-as meghajtója váltja.
Most már tudjuk, hogy Samsung fejleszti a Nexus 10-et, az Asus áll a Nexus 7 mögött, ezek után az egyetlen kérdés a következő Nexus 4 gyártója. Pletykaszinten már az LG neve kering, így tehát a Google továbbra is jó kapcsolatot ápol korábbi partnereivel.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteJó kis kooperáció, remélhetőleg a gép is kóser lesz.
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 3 hetemivel nekem a tabletek maximum netezésre, meg youtube-ozásra használnám, így nem igazán érintenek az ilyenek, de tény, hogy a google jól tud együtt dolgozni cégekkel
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 3 hetejónak tűnik 😛
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 3 heteaz komoly cucc lesz
teglasdavid
12 éve, 5 hónapja és 3 heteKomoly kütyük !😄
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteJük ezek a táblagépek, csak iszonyat drágák és az asztali pc mindig olcsóbb.