Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Volition fejlesztőcsapata állítólagosan egyáltalán nem tart az újabb konzolgeneráció, illetve a vele együtt érkező játékok érkezése miatt, szerintük ugyanis a Saints Row 4 eladásait egyik tényező sem befolyásolja majd. Jim Boone, avagy a cég producere a GamesIndustry magazin munkatársainak elmondta, hogy a harmadik rész premierjekor sokkal jobban aggódott, hiszen 2011-ben egy rendkívül erős tripla-A felhozatalban kellett érvényesülnie az alkotásnak, de akkor is sikerrel vette az akadályokat.
Habár Boone a nyilatkozat során szóba hozta a GTA-sorozatot is, ellenben korántsem azért, hogy figyelembe vegye a játék szeptemberi érkezését a Saints Row 4 megjelenésének tükrében, hanem azért, hogy elmondja, az ő játékuk teljesen más mindattól, ami jelenleg a piacon van, illetve megjelenik a jövőben. Pedig a GTA 5 premierje sokak szerint még komolyan keresztbe tehet a Saints Row 4 sikereinek…
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteValahol lemaradhattam mert én úgy tudtam csődbe mentek😄
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteHát mondjuk az eddigi infók alapján olyan nagyon nem lesz más mint a többi game…
rdave
12 éve, 6 hónapja és 1 heteTHQ ment csődbe, nem ők. A Deep Silverhez kerültek.
italianman
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaSzerettem ezt a szériát .Ezt is alig várom
italianman
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaMég mindig szeretem.😄
angryknight
12 éve, 6 hónapja és 4 napjahát én már nagyon várom 😄
badam10
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaÉn is!🙂