Ami azonban mégis a legnagyobb érdekességet jelentette Michael számára, hogy a Wii U-ban szó szerint rengeteg memória kapott helyet, aminek köszönhetően a gépezet brutális teljesítményre képes.

Habár arról nincs információnk, hogy mennyit jelent a fejlesztő által „óriásinak” titulált memóriamennyiség, de Michael szerint a fejlesztések során a memóriát tekintve nem kell limitációra számítaniuk a programozóknak, hiszen valódi nyers erő lakozik a konzolban, ami képes masszív 60 fps-t produkálni minden körülmény között.

Michael elmondta, hogy emiatt nagy meglepetést okozhat majd a konzolpiacon is a masina, hiszen ennyi memória egyik kurrens HD konzolba sem került beépítésre, mindez pedig véleményünk szerint a játékok futási sebességére és határaik kitolására is hatással lesz.