Éppen emiatt a cég a múltban bár eljátszott a PES 2014 next-gen masinákra szánt változatainak gondolatával, de abban maradtak a rajongókkal, hogy idén még ezt nem merik bevállalni.
Ezzel szemben azonban folyamatosan érkeztek a pletykák és szóbeszédek azzal kapcsolatban, hogy a Konami meggondolta magát és mégis elkészíti PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra is a játékot, de Manorito Hosoda, avagy a cég marketingese szerint erről szó sincs.
A CVG magazinnak ugyanis Hosoda elmondta, hogy részükről már eldöntött a kérdés, így nem lesz next-gen konzolos PES 2014, méghozzá azért nem, mert az induláskor még alacsony rajongói bázissal rendelkezik majd mindkét masina, és félő, hogy nagyon alacsony eladásokat produkálna így a játék is.