Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kiderült, hogy bár a PlayStation Now felhő alapú szolgáltatása igencsak nagyszerű lehetőségekkel kecsegtet majd a PlayStation 4 tulajdonosainak, azonban a kérdéses rendszer esetében egyáltalán nem lesz kolbászból a kerítés. John Koller, avagy a Sony egyik embere ugyanis a CVG magazinnak egyszerűen nem tudott egyértelműen válaszolni arra, hogy a visszafelé kompatibilitást miként oldják meg, de azt határozottan kizárta, hogy a korábban megvásárolt PlayStation 3-as játékokat például biztosan nem tudjuk majd ingyen aktiválni a rendszeren, így például egyetlen korábbi generációs alkotást sem tudunk csak úgy futtatni a PlayStation Now segítségével.
Hogy akkor mégis miként képzelte el mindezt a Sony? Egyelőre még kérdéses, de minden jel arra utal, hogy ismét meg kell majd vásárolnunk azokat a játékokat, amelyek a korábbi generációban jelentek meg, de mi mégis PlayStation 4-en szeretnénk játszani velük a PlayStation Now segítségével.
i3eng
12 éve, 1 hete és 1 napjaez nem tudom miért meglepő, mikor már a codot, ac4et is meg kellett venni 2x
totyak
12 éve, 1 hete és 1 napjaEttől nem lesznek túl népszerűek. Mondjuk én sem tudok jó megoldást. Nem tudom, hogy a ps lemezek egyediek-e, vagy mind tök egyforma, mert ha van rajtuk valami egyedi azonosító, akkor megoldható lenne valami kis programmal, ami kiolvasná a keresett információt, ha az emberke beteszi a lemezt a PS4-be. Így kizárható lenne, hogy ötvenen ugyanazt a lemezt mutassák be, mintha megvették volna. De ebben az ötletemben nagyon sok a „ha”.
marco
12 éve, 1 hete és 1 napjaLegalább VAN a visszafelé kompatibilitás irányában lépés.
De miért is akarna valaki PS3-as játékával PS4-en játszani?😮 Arra ott a PS3…
rdave
12 éve, 1 hete és 1 napjaPS Vitán és Bravia TV-n is elérhető lesz.
PS2/PS1 játékokat is veszik PS3-ra, gondolom ezért is akarja a Sony ezt beüzemelni.
vendeg
12 éve, 1 hete és 1 napjaIgazad lehet…
neurotic
12 éve, 1 hete és 1 napjaEz egy streaming szolgáltatás szóval az ezen játszható játékok nem lesznek meg fizikailag a konzolon, egy távoli gépen futnak. Azért az durva lehúzás lesz ha minden régi játékot újra megvetetnek az emberekkel, ami ráadásul meg sem lesz nekik offline 😄
kpal
12 éve, 1 hete és 14 órájaKicsit gáz a véásrlás ,de ha Ps4 akkor arra való izom játékot használjon .