Hogy egészen pontosak legyünk, az európai boltok polcain július 28-án fog megjelenni a gépezet, méghozzá kék, piros és szürke színezettel, mintegy 200 dolláros árcédulával.

Reggie Fils-Aime, a Nintendo elnöke az XL változattal kapcsolatban elárulta, hogy az alapverzióhoz képest lényegesen nagyobb felső- és alsó képernyővel rendelkezik majd, sőt az akkumulátor készenléti ideje is sokkal nagyobb lesz, immáron mintegy 6,5 órás.

Érdekesség, hogy a Nintendo nem fog töltőt adni a Nintendo 3DS XL mellé, azokat ugyanis külön kell majd megvásárolni hozzá, netán a sima 3DS töltőjét kell alkalmazni erre a célra.