Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglehetősen nagyra törő álmokat dédelget a jelek szerint egy koreai kiadó, mely a Bloomberg értesülései szerint nemrégiben ajánlatot tett az egyik legnagyobb vállalatnak, az Electronic Artsnak. A Maple Story MMO mögött álló Nexon állítólag szívesen zsebre vágná a többek között Battlefield 3 felett is atyáskodó céget, akik úgy fest, éppen egy egész estés Need for Speed mozifilmen törik a fejüket.
A meglepő hír a Bloomberg videós jelentése révén jutott el hozzánk, tehát alapos okunk van feltételezni, hogy hiteles információról van szó – de hogy az EA végül elfogadta-e az ajánlatot, illetve, hogy milyen válaszra méltatta a koreai kiadót, arról nem szól a fáma. Annyi bizonyos, hogy a szóban forgó koreai cégnek jó mélyen kéne a pénztárcájába nyúlnia ahhoz, hogy megfizethesse a nagy „E” és „A” betűket.
Amikor az Eurogamer felkereste az érintett vállalatokat, csupán az EA szóvivője volt hajlandó felelni, ámbár az is igen velősen:
Mindössze annyit jegyeznénk meg, hogy nem kommentálunk semmilyen, az üzleti ügyeinkkel kapcsolatos peltykát.
A Bloomberg újságját követően az EA részvényei „több mint 6%-ot” ugrottak.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteAzt a szégyent XD
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 hetena szép is lenne 🙂
frenkyboyhun
13 éve, 8 hónapja és 3 hetebocs az előző kommentet nekem tulajdonítsátok csak nem voltam bejelentkezve 🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteVan pár jó játéka de nemhiszem hogy lenne ennyi pénzük…
shadow_1
13 éve, 8 hónapja és 3 heteés már megint elfelejtettem bejelentkezni ->elözö komment
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 hetePffffff, ezek hülyék!🙂
braddock
13 éve, 8 hónapja és 3 heteKétlem hogy egy ekkora név eladná magát de ha mégis akkor annak borsos kis ára lenne!