A szóbeszéd szerint egyesek már a PlayStation 4 felületére hegesztik az új matériákat, ám a Naughty Dog mindeközben a körmét rágcsálva mereng a baljós jövőn, hisz egy ilyen – számunkra roppant örvendetes és izgalmakkal teli – átállás „nehéz” és rendkívül megrázó lehet a fejlesztővállalatok számára. A stúdió társelnöke, Evan Wells „kétélű kardként” írta körbe a helyzetet.

„A benned élő geek mindig izgatott a fényes új játékszerek miatt, ám a gyakorlat már kezdi azt súgni: ez temérdek munkával jár majd” – magyarázta az Eurogamer-nek.

„Amikor egy új technológiával akad dolgod, minden nap csigalassúsággal telik, lassan haladsz és merőben más hozzáállást és mentalitást igényel az, hogy átvészeld ezt a fajta nyomást, ez pedig nem mindenki számára jó.”

Wells elmondta, hogy a PS2-ről PS3-ra való átnyergelés „az a periódus volt, amikor a Naughty Dog legsötétebb napjait élte, és temérdek embert elvesztettünk heti szinten – az emberek egyszerűen nem bírták.”

A társelnök-páros másik tagja, Christophe Balestra bevallotta:

„Elkövettünk néhány hibát a PS2-PS3 átálláskor, és ezeket nem követjük el ismét.”