Legalábbis a Fallout: New Vegast. Elképzelni sem tudom mennyire nehéz lehetett így végigtolni a játékot. Bár az igaz, hogy az első részt is meglehetett egyetlen lövés nélkül oldani – sőt igazán elvetemültek képesek voltak 20 perc alatt végigjátszani a testvérek között is egy hétig tartó tiszta játékidőt. Az oldalakon máris azzal viccelődnek, hogy ezután újabb célokat tűzzünk ki magunk elé. Pl. játsszuk végig a játékot úgy hogy senkivel nem beszélünk, hogy semmilyen tárgyat nem veszünk magunkhoz, és mind közül talán a legérdekesebb: hogy semmilyen bugba nem futunk bele. Olcsó viccek helyett én azonban azt tanácsolnám, hogy vigyázó szemetek a küldetések szóra vessétek, csak nekem tűnik az ott biggyeszkedő szám, egy kövér 76-osnak?