Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Fegyverekkel felszerelkezve indult iskolába Orlando városának egyik kilencéves diákja, a szülők a videojátékokat teszik felelőssé a történtekért, pontosabban a Minecraftot. Házi őrizetre ítélték azt a meg nem nevezett kilencéves általános iskolás diákot, aki egy pisztollyal, egy steak késsel, valamint egy kalapáccsal felszerelkezve indult iskolába. A gyerek apja a WFTV-TV kérdésére válaszolva azt nyilatkozta, hogy fia a videojátékokból tanult dolgokat utánozta, ezért egyértelműen a Minecraftot terheli a felelősség.
A fiam a Minecrafttal játszik, ahol kalapácsot, kést és lőfegyvereket használ, hogy megvédje magát a zombiktól. Ő csak azt tette, amit a játékban tanult.
Az apa megnyugtatott mindenkit, hogy az ütőszeg korábban el lett távolítva a fegyverből, így nem is lehetett volna elsütni. Mi a véleményetek, valóban a Minecraft tehet a történtekről? És a videojátékoknak valóban közük van az erőszakos cselekedetekhez, vagy csak a felelősséget próbálják áthárítani a tettesek?
simplyred
12 éve, 3 hónapja és 2 heteEgyértelmű a hárítás, hisz számtalan más forrásból, újságokból..mesékből..filmekből..könyvekből bárhonnan „meríthetnének ihletet”. Amúgy is röhejes ez a következtetés, 20-30 évvel ezelőtt talán nem játszottak játék pisztollyal, csúzlival 😄 bármi mással? stb….??😕
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 2 heteA szülő is hibás kicsit. Egyrész fegyvert tart ott ahol a gyerek is eléri? 😮 Aztán meg nem veszi észre hogy van néhány kilónyi „ez-az” nála…
totyak
12 éve, 3 hónapja és 2 heteKicsi gyerekeknél nem lepődöm meg, hogy videojátékokból eltanulnak dolgokat, őkmég könnyen befolyásolhatóak. Éppen ezért kellene a szülőknek ellenőrizni, hogy milyen játékokkal játszik a csemete.
darkomen
12 éve, 3 hónapja és 2 heteHát persze… a Minecraft-ból pont azt tanulja meg egy 9 éves gyerek, hogy hogyan juthat hozzá a szülei fegyvereihez…
Kezdjük azzal ,hogy a Minecraft-ban nincs is lőfegyver, csak ha mod-olva van, az meg már elveszi az izgalmat a játékból…
Erre csak #link#http😕/cdn.memegenerator.net/instances/400x/26823332.jpg#linknev#EZT#linkvege# tudom mondani.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 2 heteVégre nem GTA… 😄
Tényleg lehet onnan szedte az „ötletet”, de már megint hogyan jutott hozzá a fegyverhez? Lehet nem tudta volna használni, de akkor is szánalmas, hogy ennyi gyerek tud szerezni otthonról fegyvert.
alice
12 éve, 3 hónapja és 2 heteha a gyerek ennyi idősen ilyen tudattal rendelkezik, akkor már elnézést, de többet kéne foglalkozni az elméjével. Az hogy ennyi idősen ilyet tesz mert játszott valamivel, az nem ép és eészséges elmére utal.
Apucinak meg ha nem tetszik, valami értelmesebb játékhoz engedje a gyerekét, amivel fejleszti a kisfiát.
shade
12 éve, 3 hónapja és 2 heteCsak az idióta szülők tehetnek ilyenről! Talán a szülőnek kéne tanítania a gyereket, nem a minecraftnak, az meg hogy a játékra tereli a felelősséget egyenesen Szánalmas, az ilyet gyerek közelébe se engednék.
1000feri
12 éve, 3 hónapja és 2 heteMár nem a GTA?? Hová jutott ez a világ?? 😄
1000feri
12 éve, 3 hónapja és 2 hetehttp😕/www.gamestar.hu/vigyazat-videojatekoktol-megvadult-fiatalok-minecraft-edition.html
catilina
12 éve, 3 hónapja és 2 heteBezzeg az én koromban még csak az üttörőszövetség által szervezett lőtanfolyamokon ismerkedhettek meg a gyermekek a fegyverekkel, és nem léteztek ilyen Minecraft-féle erőszakos játékok? bár a fémépítőn azért el lehet fondolkodni komolyan 😛
catilina
12 éve, 3 hónapja és 2 heteA GTA-ban kész fegyverekhez juthatsz csak hozzá, de a Minecraft veszélyers kreativitásra tanít, a kreativitást pedig akár még rosszra is használhatod. Az ilyen játékokat egyszerűen be kell tiltani!
angryknight
12 éve, 3 hónapja és 2 heteMár meg a minecraft mi lesz a következő ? 😛
amonrazoli
12 éve, 3 hónapja és 2 hetehüha mindenre gondoltam csak erre nem.szerintem ez nem az a játék.engem szüleim a Quake játéktól féltettek hogy mit lövöldözök.szerintem ez a kis srác mással is játszott vagy fogadásból tette…
dzani
12 éve, 3 hónapja és 2 heteMa már az összes debil, idióta nyomorultat a videójátékra fognak a szülők,holott el kéne vinni a gyereket orvoshoz…
farao
12 éve, 3 hónapja és 2 heteValóban képes a játék megbolondítani a gyerekeket, de én speciel ha akartam volna se tudtam volna kést, kalapácsot és főleg nem pisztolyt rejteni a táskámba… Így inkább szülői mulasztás állhat a háttérben szerintem.
Amúgy a Minecraftot nem mondanám olyan brutális játéknak ami megbolondítaná a gyerkőcöket. Össze se lehet hasonlítani a GTA részekkel, vagy a Manhunt-al..
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 2 heteKíváncsian várom, hogy a Passziánszra mikor kennek rá valamit, ha már a Minecraft is erőszakos játéknak számít! Pffffff….
krees9116
12 éve, 3 hónapja és 2 heteMár félek, hogy betiltják az egyik céges játékot ( traff.hu ). Tessék ránézni, milyen rohadt erőszakos. Még a végén nem lesz hol melóznom.
Komolyan szólva: RÖHEJ! Én ott Quakeztem fater mellett, sőt, egymást gyepáltuk a Mortal Kombatban nintendon, úgy, hogy nem voltam több 7-8 évesnél. Mégsem vagyok sem gyilkos, sem pszichopata, sem autótolvaj. Sok gyökér…
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 hetecsapán romlott genetika …
akhad
12 éve, 3 hónapja és 2 hetePersze már megint a videójáték a hibás. Az meg sem fordul a fejükben, hogy a gyerek nem normális.
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 2 heteAmerikai hírszolgálatos haverjaim szerint meg is van a játékból az a karakter aki uszította szerencsétlen retardált cikkalanyunkat arra hogy fegyverekkel menjen iskolába.
Itt van róla egy fénykép ahogy éppen az ilyen fiúkat próbálja becserkészni: #kep#http😕/raktalicska.hu/wp-content/uploads/2011/08/javaw-2011-08-01-18-56-51-42.jpg#kep_vege#
Nézzétek ahogy a tekintetével odacsalja magát az emberhez és milyen sunyin próbál a fű mögött rejtőzködni.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteMegint egy rosszult nevelt gyerek… könnyebb a játékra fogni mindent.
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 2 heteBazdmeg nem a minecraft a hibás ez most tulment a határon a minecraft nem lehetett az ok mert azt monta kalapács és pisztoly is ez nincs benne !!!