Hogy miért pont ebbe? A válasz rendkívül egyszerű, a csapat ugyanis az utóbbi hetekben szinte éjt-nappallá téve csak ezzel a platformmal foglalkozott, köszönhetően a Machinariumnak, amely kalandjáték erre a masinára is elkészült a múltban. Jakub ugyanakkor már korábban is nagy esélyt látott a szerkezetben!
Állítása szerint mindig is érdeklődést mutatott a tabletek irányába. Tetszett neki az ötlet, hogy nem csak újságokat és könyveket lehetett rajta olvasni, hanem akár komolyabb játékokkal is játszani, ez pedig így egyben igencsak speciális párosítás, a pihenés és kikapcsolódás egyik tökéletes formulája. Jakub hozzátette továbbá, hogy a fejlesztés is rendkívül egyszerű a masinára, elmondása alapján lényegesen egyszerűbb, mint például PlayStation 3-ra. Hogy ez a szerelem az Amanita Design és az iPad között hosszútávon is gyümölcsöző lesz-e, azt még nem tudjuk, de efféle nyilatkozatok után szinte biztosra vehetjük, hogy nem a Machinarium volt az első és egyben az utolsó cím a csapattól erre a platformra.