Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Lenovo az elmúlt napok folyamán bejelentette, hogy újabb taggal bővült az okostelefonjainak termékpalettája. A frissen reflektorfénybe állított újdonság Lenovo S820 típusjelzéssel fog felbukkanni az üzletek kínálatában, operációs rendszerből pedig a Google Android 4.2 Jelly Bean-t futtatja. A telefon két SIM kártya fogadására képes, amik közül az első slot a HSPA+ kapcsolatot támogatja, míg a második kártyán kizárólag az EDGE hálózat érhető el. A készülék egy 4,7 inches érintőkijelző köré épül, amely az 1280 X 720 pixeles felbontást kínálja, kamerából pedig egy 13M pixeles elsődleges, illetve egy 2M pixeles frontpozicionálású példányt vonultat fel.
A burkolat alatt a MediaTek négymagos, 1200 MHz-re hangolt MT6589 processzora teljesít szolgálatot, ami mellé 1 GB rendszermemóriát, valamint egy 4 GB-os flash háttértárat társítottak a mérnökök, de az utóbbi kapacitás microSD kártya bevetésével természetesen igény szerint bővíthető. A telefon akkumulátorból egy 2000 mAh teljesítményű példányt tartalmaz, aminek üzemidejére egyelőre sajnos nem derült fény. Az új Lenovo S820 érkezésére valamikor júniusban számíthatunk, méghozzá 326 dollár körüli árcédulával.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteHű!😮
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteDe nagyon csúnya!!!😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteIszonyat király hardveresen de ez a szín…😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteNői cucc
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 2 hetehát igen ez női telefon, viszont az h 2 sim-es érdekes. Inkább pasiknak kellene a 2 sim-es. De am tényleg nem rossz a telo és árban se annyira vészes, de nekem nem kellene, nem az én stílusom ez a telo
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 2 heteEzt kifejtenéd, hogy miért inkább férfiaknak kell a 2 SIM? Vannak női üzletemberek is, illetve akiknek kapóra jönne a dupla SIM slot, pl. akik külföldre szoktak utazgatni, azoknak is hasznos lehet, vagy akár egy hétköznapi telefonosnak is, ha dupla kártyája van, vagy megmaradt a régebbi telefonjának a SIM kártyája…
A hírhez pedig: szokásos, maradok a Motorolánál 😄 de soksok zöldujj! 🙂
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 2 heteA nők (legalábbis magamból kiindulva) szeretünk törekedni az egyszerűségre és a nem túl bonyolult dolgokhoz. Nekem is sokáig volt 2 kártyám, és utáltam és szerintem független az üzletasszonyság a dupla sim-től. A másik meg, hívásátirányítás. Minek használjam a 2 sim-et mikor egy is elég. Kevesebb nyűg. Van elég nyűgünk a világon.
Ja és ha már üzletasszony, akkor tuti nem ilyen telot fog venni 🙂 hanem egy státusz szimbólumosat (iphone, S4 stb.)
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 2 heteNem rosszból mondom, de azért egy kicsit gondolkodhatnál is, és nem magadból kellene kiindulni. Nem azt mondom ezzel, hogy nekem ilyen telóra fáj a fogam, de nem kell rögtön általánosítani, főleg annak aki nem sokat konyít a techhez.
A dupla SIM meg nem tudom miért olyan bonyolult, de ez a te véleményed csak, szóval nem vitázom.
marco
12 éve, 7 hónapja és 2 heteHáttttttőőőőő… Azért csirkee eléggé toppon van tech oldalról, az az igazság…🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteezzel egyetertek manapsagg noknel iphone a meno legalabbis ahol a magamutogatas a cel
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 2 heteSaját vélemény, de én sajnos nem úgy vettem észre… 🙂
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 2 heteMagamutogatás – ott a pont.
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 2 heteAzért indulok ki magamból Dorcika, mert egy felvilágosult nőnek érzem magam, és tudok úgy gondolkodni, mint az átlag nők. Az, hogy nekem van egy véleményem és azt megosztom Veletek, tiszteletben kell tartani, ahogy én is tiszteletben tartom azt amit Te vagy más ír itt az oldalon, függetlenül attól, hogy én mit gondolok, mivel ez egy olyan oldal, ahol a véleményeink számítanak és nem mocskolódunk egymáson!
Az hogy én mennyit értek (konyítok) a techhez vagy mennyit nem, nem hiszem, hogy Neked kellene eldönteni. A tech egy igen tág fogalom. Van amihez igenis értek, mert érdekel és olvasok róla, de van olyan rész amihez még hozzá szólni sem tudok, csak lesek nagy szemekkel és fejet hajtok azok előtt akik igen! 🙂 Ha te értesz hozzá akkor emelem kalapom előtted. Ha nem akkor se szólok be, mert senki sem tökéletes!
De attól még lehet önálló, független gondolatom, amit a kicsi fejéből vettem! 🙂
marco
12 éve, 7 hónapja és 2 heteRendszeresen segít az oldalon tesztelni hardvereket és igen jól tájékozott a témában – már csak a munkája miatt is. Gyakorlatilag minden új mobil megfordul a kezében több hétre, ezért is lehet tájékozott.
Persze a magánvéleménye volt nyilván amit leírt, és nem is akarok én ebbe belefolyni csak mondom.🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 hetemagamutogatas = statusszimbolum… sajnos ez magyarorszag.
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 2 heteAddig oké, hogy a kommentjeidben az átlag nőkre gondoltál, de számtalan olyan nő lehet, akinek kifejezetten szüksége van a dupla SIM-re, vagy „átlagon felüli” telefon kell neki.
Dehogy mocskolódok, csupán megvitattam a véleményedet és elmondtam a sajátomét is, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet önálló véleményed. Ennyi, nem kell ezt túlbonyolítani.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteNagyon állatul néz ki mint a Ferrari!😄 Kár hogy win…
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 1 heteahhoz képest h felvilágosult meg átlagnőnek érzed magad eléggé hülye vagy.
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 1 heteTe pedig roppant szánalmas vagy Dorcika. Keress fel egy pszichiátert. Most, amíg nem késő.
amonrazoli
12 éve, 3 hónapja és 1 hetekomoly okosteló bár én feketébe fogadnám el,biztos tuti jó.nekem a legkomolyabb teló mi járt a kezembe ZTE Skate.
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 1 heteMekkora vicc már, itt se jártam az oldalatokon mióta, erre még a hátam mögött is engem gyanúsít valamelyik idióta? 😮 Nevetségesek vagytok. A pszichiáter pedig annak kell, akinek üldözési mániája van… Na nem kell aggódni, ez az egész ügy rendezve lesz úgyis. Teljesen egyértelmű hogy valamelyik hülye volt a kettő közül.
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 1 heteTök jó, hogy egyesek hamisan dobálják a másikra a sarat. Jó irányba tart ez az egész oldal, de tényleg.