Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az APB címre keresztelt masszívan többjátékos alkotás alighanem a videojáték-történelem egyik legkomolyabb bukása volt a közelmúltban, az óriási költségeket felemésztő fejlesztési időt követően ugyanis a befektetett összeg töredéke sem jött vissza az illetékeseknek, így a skót Realtime Worlds csapata úgy határozott, hogy inkább bezárja kapuit, és leállítja a játék szervereit. Mivel azonban van ötlet és potenciál a programban, már a rossz hír bejelentését követően is érkeztek pletykák egy esetleges felvásárlással kapcsolatban.
A GameIndustry legfrissebb jelentése szerint a játékra nem más, mint a War Rock és a 9 Dragons mögöttese, avagy a K2 Network vetett most szemet, és meg nem nevezett forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy a felek már meg is kötötték az egyezséget, mintegy 1.5 millió fontos ellenértéket felszámolva érte. Természetesen mindezt egyelőre tekintsük csak pletykának, mert nem hivatalos közegtől származnak az információk, de egy ilyen méretű szóbeszéd nem maradhat sokáig lógva a levegőben, reméljük hamarosan befutnak a megerősítést vagy a cáfolatot szajkózó közlemények is.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 1 heteSejtettem én, hogy előbb-utóbb felkarolja valaki a játékot.