Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Romino csapata végre egy hivatalos közleményt adott ki az Awesomenauts megjelenési dátumával kapcsolatban, miszerint sikerült végre megegyezniük a dtp Entertainment kiadóval, akikkel közösen várhatóan még ezen a héten, a hivatalos papíros szerint május 2-án teszik fel alkotásukat az Xbox Live és a PlayStation Network kínálatába. A játék a tervek szerint teljesen ingyenes lesz a PlayStation Plus felhasználóknak, a többieknek azonban fizetniük kell érte, egyelőre még kérdéses, hogy egészen pontosan mennyit.
Az oldalra scrollozós, klasszikus beat ’em up shooterrel kapcsolatban egyébiránt már korábban megerősítették a készítők, hogy várhatóan nem csak konzolokra, hanem PC-re is megjelenhet majd, ám ezen a héten kizárólag a PlayStation 3-as és az Xbox 360-as verziók premierje várható.
Az Awesomenauts egyébiránt a Romino második komolyabb projektje lesz a Swords and Soldiers után, de a csapat készítette – még tanulópénzként – annak idején a de Blobot is, ami ennek ellenére is képes volt örömet okozni sok-sok rajongónak. Az Awesomenauts esetében is éppen erre számítunk!
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteCsipem a lövöldözős játékokat!
xelosz
13 éve, 8 hónapja és 3 heteMég ezek a fajta játékok régen nagyon lekötték az embert 🙂
Mostanság kijátszol vmit és a legtöbbet megis unod 😕
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteEngem most is nagyon lekötnek. Csak kevés van.🙁
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteJó lesz már várom