Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha egy felmérés keretein belül megkérnék a videojátékos társadalom véletlenül kiragadott tagjait, hogy szavazzanak arról, vajon melyik alkotás bejelentését várják a leginkább a jövőben, akkor szinte biztosan az élmezőnyben végezné a GTA V, amely már szinte biztosan készülődik a Rockstar műhelyében, csak éppen a srácok az utolsó pillanatig semmiféle konkrétumot nem osztanak meg velünk ezzel kapcsolatban, hadd fedje jótékony homály a várva-várt projektet.
A német Gamestop internetes áruház azonban hozzájuthatott valamiféle belsős információhoz – vagy csak a hasukra csaptak a jó németek -, történt ugyanis, hogy a bolt listázta a GTA V-öt, amely már előrendelhető fázisban van, megjelenését pedig 2012 január 15-re várják. Hogy mindebből mi az igazság? Egyelőre nem tudjuk, mindenesetre a listázott alkotás mellett feltűnt egy interjúrészlet, amely Dan Houser szavait közli egyenesen a Times magazinból, ahol a Rockstar fejlesztője megerősítette a nagyvilágnak, hogy már készülődik a következő GTA. Bejelentés az idei E3-on? Reméljük!
skyman
14 éve, 9 hónapja és 1 hetehuuu aaz mindjárt itt van. város nagyon.
marco
14 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn ez év végéről hallottam… Az jobban tetszene, ha Karácsonyra hozná a Télapó!🙂
lac
14 éve, 9 hónapja és 1 heteÉs mi lesz a Jézuskával??O.o
marco
14 éve, 9 hónapja és 1 heteNincs rá bizonyíték hogy lenne. A Mikulást meg már láttam sokszor.🙂
totyak
14 éve, 9 hónapja és 1 heteAnnyira átlátszó, hogy még egy kósza képet sem kaptunk a játékból, de germániában már előrendelhető. Na persze.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetePedig tényleg készül a cucc!